Az IBM 3,2 milliárd forintból bővíti székesfehérvári it-szolgáltató központját, ehhez a kormány egyedi döntés útján 1,1 milliárd forintot biztosít. (Azaz minden egyes állampolgárnak több, mint ezer forintjába kerül a bővítés. A -szerk- megj.) Ezzel 410 új munkahely jön létre. A mindannyiunk által megtámogatott multinacionális társaság, a jelentősen bővülő székesfehérvári egységében […]

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója felfüggeszti a 4iG Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését június 30-án a kereskedés kezdetétől a tőzsdenap hátralévő részére, a lezárási szakasz kezdetéig. A BÉT honlapján szerdán megjelent határozat szerint a 4iG szerdán kérte részvényei kereskedésének fentiek szerinti felfüggesztését, mert a társaság június 30-án törzsrészvényekre vonatkozó eladási aukciót […]

Az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletága Invitech Solutions márkanév alatt, külön gazdasági társaságban folytatja működését. Az üzletág júliustól társasági formában, Invitech Megoldások Zrt.-ként támogatja több mint hatezer közép- és nagyvállalati, intézményi, valamint nagykereskedelmi partnerét üzleti céljaik elérésében – az ország teljes területén. Az Invitel Csoport egy sor lépést tett az […]

Delta Systems Kft. nyerte a Fővárosi Vízművek Zrt. asztali számítógépek és monitorok beszerzésére kiírt tenderét. A beszerzés keretében a megrendelő hetven darab általános és tíz darab professzionális személyi számítógép, kilencven darab 21 collos és tíz darab 24 collos monitor beszerzésére írta ki a pályázatot. A szerződés eredetileg becsült összértéke, 17,87 […]

Elképesztően jó évet zárt 2015-ben az XAPT Hungary Szoftver Tanácsadó Kft. A társaság az elmúlt öt évben minden évben növelni tudta mind a forgalmát, mind pedig az üzemi eredményét. Ebben az időszakban megháromszorozta a forgalmát, és megtízszerezte az üzemi eredményét: a 2010-es 2,1 milliárdos forgalmat és a 339 milliós üzleti […]

Júniusban kissé csökkent a GKI konjunktúraindexe, az üzleti és fogyasztói várakozások is romlottak némileg májushoz képest, de a változás, különösen a fogyasztók esetében, hibahatáron belüli – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az Európai Unió támogatásával készített felmérés alapján a konjunktúraindex a májusi mínusz 3,2 pontról mínusz 3,7 pontra romlott, az […]

Az elmúlt öt év legnagyobb forgalmát érte el tavaly az LG Electronics Magyar Kft., a 20214-ben elért 84,9-ről 92,1 milliárd forintra növelte a forgalmát, ami 8,4 százalékos növekedést jelent. A társaság üzemi eredménye ugyan meg sem közelítette a 2010-es kétmilliárd forintot, ám a 2014-es 807-ről 931 millió forintra nőtt, ami […]

MindiGIS Térinformatikai Iroda Kft. nyerte a Budapest Közút Zrt. tenderét, amelyet a társaságnál használt térinformatikai szoftverek támogatására írtak ki. A zrt. által üzemeltetett TopoDOT alapú Közúti Adatgyűjtő Rendszerben (KARESZ) lévő háromdimenziós pontfelhő szolgál alapjául a társaság térinformatikai adatigényeinek kiszolgálására, amelynek a megfelelő üzemeltetéséhez az alábbi táblázatban szereplő licencek éves szupportját […]

Az informatika a vállalkozások legjobb barátja — jelentette ki köszöntőjében Ballai Máté, megyei IKT-tanácsadó a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara információs napján. A „Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan” című rendezvényen egy olyan pályázati lehetőségről tájékozódhattak a kis- és középvállalkozók, amelynek segítségével behozhatják informatikai lemaradásukat, ezzel növelhetik versenyképességüket. Az eseményen […]

A Telvice Kft. nyerte a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont informatikai beszerzésre kiírt pályázatát. A beszerzés eredetileg becsült összértéke 16 792 036 forint volt, ami alig haladja meg a beszerzés végleges összértékét, ami 16 752 100 forint lett. Igaz volt olyan pályázó, amely 18 008 500 forintért […]