Újabb letartóztatásokat rendelt el a müncheni ügyészség szerdán az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a könyvelési botrányba került Wirecard ügyében. A nyomozás új megállapításai szerint a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard három vezető beosztású munkatársa 2015 óta meghamisította a könyvelést, jelentős tőkeerővel rendelkező nyereséges vállalkozásként állították be a folyamatosan veszteséget […]

A Takarék Csoporthoz tartozó Takarék Kockázati Tőkealap I. 700 millió forintot fektetett be az AerinX Kft.-be, a magyar alapítású informatikai cég repülőgépek és egyéb légi járművek karbantartását támogató innovatív technológiai megoldások fejlesztésével foglalkozik. A közlemény szerint az it-cég első terméke egy kevert valóság (MR) alapú repülőgép átvizsgáló rendszer, amely a […]

Mudri György, a tavaly november végén bejegyzett szegedi FintechX technologies Zrt. vezetője szerint a hagyományos pénzintézetek számára nem csak a jogszabályi megfelelést biztosító it-fejlesztések okoznak kihívást, hanem a nyílt bankolás komoly innovációs nyomást is jelent számukra az élesedő versenyben. Ennek a versenyhelyzetnek a nyertesei egyrészt az ügyfelek lesznek, másrészt az […]

Nyíri József, a W.UP Szolgáltató Kft. stratégiai ügyfelekért felelős menedzsere úgy látja, hogy a bankok az ügyfelekről legálisan megszerezhető adatmennyiséget elemezve ki tudják következtetni akár azt is, hogy milyen élethelyzetben vannak. „A pénzügyi cégek az elmúlt évszázadokban nem sokat változtak, azonban a koronavírus-járvány felgyorsított olyan folyamatokat, amelyek az ügyfelek kényelmes, […]

Jövő január 1-jétől valamennyi, online pénztárgépet használó kereskedő számára kötelezővé válik az elektronikus fizetések elfogadása; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) melegen üdvözli, hogy a szabályozás egyenlő versenyfeltételeket biztosít a különböző elektronikus fizetési csatornák, például a bankkártyás, illetve az azonnali fizetési rendszerre épülő megoldások között. A versenyhivatal tavaly nyáron tette közzé a […]

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen az általános iskolás korosztályt célzó megtakarítási és pénzügyi ismeretterjesztő eszköz bevezetését tervezi, amelynek első fázisa idén ősszel indulhat el. Az MNB Digitális Diákszéf mobilapplikáció használata során a diákok játékos, pénzügyi és fenntarthatósági témájú kvízkérdésekre válaszolva digitális megtakarítási eszközöket gyűjthetnek és cserélhetnek, […]

Egészségfejlesztő mobilalkalmazásáért a győri Fitpuli Kft. nyerte a Magyar Innovációs Szövetség és a Valor Hungariae Zrt. 2019-es Startup Innovációs Díját. Az alkalmazás az adatvédelmet biztosítva képes összekapcsolódni más egészségügyi platformokkal, és készít személyre szabott programokat az egészség megőrzéséhez. A három éve alapított Fitpuli hatékony munkavállalói egészségprogramot kínál munkáltatóknak, illetve közösségeknek. […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások. A NAV közleménye szerint a fejlesztések az adóhatóság, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., […]

Az informatikai átállással sikeresen befejeződött a Takarék Csoport hétéves integrációs folyamata, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzpiaci átalakítása volt Magyarországon – közölte a pénzintézet. Mint írták, 2013 óta három ütemben 126 hitelintézet, kilenc számlavezető rendszer, és hat netbanki rendszer egyesült, egy szervezetbe vontak össze hétezer munkatársat, és több mint 3,4 […]

A jegybank azt javasolja, hogy maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél – jelentette ki Bartha Lajos. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója elmondta: azért emelték 15 ezer forintra a korábbi ötezer forintos limitet, hogy kevesebbszer kelljen a terminálhoz nyúlni, így csökkenjen a koronavírus terjedésének kockázata. […]