Novemberben az átlagosnak a duplájára, kilencezerre ugrott a regisztrációk száma a Díjneten, így a március-áprilisi csúcs után, a járványügyi korlátozásokkal összefüggésben ismét egyre többen térnek át számláik elektronikus fizetésére – közölte a Díjnet Zrt. Az e-számlakezelési szolgáltató tájékoztatása szerint a pandémia hatására is, az elmúlt egy évben tíz százalékkal, 787 […]

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium törvényjavaslata szerint változhat a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, illetve az útdíj megfizetésének eddigi gyakorlata – közölte a szaktárca. A közlemény szerint az egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat alapján a jövőben nem kell megfizetni az elektronikus értékesítést terhelő úgynevezett kényelmi […]

Az év első tíz hónapjában másfélszeresére növelte e-kereskedelmi partnereinek számát a Barion a 2019-es évhez képest, melynek eredményeként a társaság online fizetési rendszerét már több mint 9 ezer magyar és közel ezer külföldi internetes áruház használja. A elektronikus fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető cég a közleményében azt írja, hogy az […]

Kevesebb mint két hónapjuk maradt az online kasszát használó kereskedőknek és szolgáltatóknak, hogy gondoskodjanak elektronikus fizetési megoldásról. A Telenor nekik segít új elektronikus fizetési ajánlatával, amely a Fizetési Pont jóvoltából egyszerű és gyors üzembehelyezés mellett számos előnyt, többek közt két éven át havidíj-jóváírást, alacsony (0,95 százalék) tranzakciós jutalékot és 24 […]

Áttörte a 17 ezer dolláros plafont a bitcoin árfolyama a héten, amivel 2018 januárja óta nem látott szintre emelkedett az értéke. A digitális devizájának értéke az év eleje óta majdnem két és félszeresére nőtt. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe – amely a legnagyobb kereskedési platformok […]

Az adesso Hungary Software Kft. megvásárolta a felhőalapú technológiák terén úttörőnek számító budapesti LeanNetworking Hálózati Szoftver Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság 51 százalékos tulajdonrészét – közölte az adesso csoport magyar leányvállalata. A megállapodás szerint a LeanNet 2023 végére teljesen az adesso Hungary tulajdona lesz, ám a tranzakcióról további részleteket nem közöltek […]

A magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat fizetésnél kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a másfél hónapon belül életbe lépő szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek. Az androidos telefonon elérhető szolgáltatást a Mastercard Doppio programja, és a Fizetési Pont SoftPos fejlesztése […]

A Cisco bejelentette a felhő alapú környezetek menedzselésével foglalkozó magyar alapítású Banzai Cloudra vonatkozó vásárlási szándékát. A Banzai Cloud kulcsemberei közül többen már az évtized első felében együtt dolgoztak, majd 2015-ben megalapították és sikerre vitték az első, adatok menedzselésével foglalkozó projektjüket, a SequenceIQ-t. Akkor a világ egyik legnagyobb big data […]

Újabb európai országokban tette elérhetővé a Mastercard kártyakibocsátó partnerei együttműködésével a Google Pay mobiltelefonos fizetési szolgáltatást, amely Magyarországon most a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál indult el – közölte a globális fizetéstechnológiai vállalat. A Google Pay használatával a felhasználók a mobiltelefonjukkal fizethetnek bárhol, ahol érintésmentes tranzakciókat fogadnak, a […]

A járványhelyzet és különösen a hiteltörlesztési moratórium meghirdetése miatt ugrásszerűen, harminc-negyven százalékkal növekedett az OTP Bank Nyrt. telefonos ügyfélszolgálatának bejövő forgalma. A megnövekedett forgalom miatt jelenleg harminc, de a tervek szerint hamarosan nyolcvan fog működni a bank új, Pécsett nyílt telefonos ügyfélközpontja — közölte a pénzintézet. A bank az MTI […]