Az Európai Bizottság Digitális Európa Programjának keretében tagállami társfinanszírozással öt Európai Digitális Innovációs Központ (European Digital Innovation Hub – EDIH) kezdheti meg működését Magyarországon. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetség (IVSZ) közleménye szerint az Európa-szerte immár több mint 150 taggal rendelkező hálózat célja, hogy a kkv-k és a közszféra […]

Digitális font meghonosításáról kezdett nyilvános konzultációt kedden a Bank of England és a brit pénzügyminisztérium. A brit jegybank által bemutatott tervek alapján a digitális font újfajta fizetőeszköz lenne, amely azonban több tulajdonságában lényegesen különbözne a kriptovalutáktól. A részletes ismertetés szerint a legnagyobb különbség az lenne, hogy a magánforgalmazók által létrehozott […]

A K&H tavaly februárban tette elérhetővé az online bankszámlanyitást, mostanra pedig “elindult” az ötvenezredik elektronikus csatornán kötött bankszámla is – közölte a pénzintézet. Már több mint ötvenezren nyitottak online új bankszámlát a K&H-nál tavaly február óta, ami meghaladja az eredeti várakozásokat – közölte a pénzintézet. Tavaly február óta az online […]

A magyar cégek többsége, 62 százaléka innovatívnak látja magát, a legpozitívabban pedig a kereskedelemben tevékenykedők értékelték a működésüket e szempontból. Lényegesen kisebb összeg ment azonban fejlesztésekre: átlagosan az árbevétel még tizedét sem költötték innovációra az idei félévet megelőző időszakban – derült ki a K&H innovációs indexből. A cégek 55 százaléka […]

Az Európai Bizottság (EB) bejelentette, hogy felfüggeszti az orosz szervezetekkel történő együttműködést a kutatás, a tudomány és az innováció területén. Az EB a Horizont Európa 95,5 milliárd euró költségvetésű kutatási és innovációs program keretében nem köt új szerződéseket és megállapodásokat orosz szervezetekkel. E programban jelenleg nincs olyan, folyamatban lévő projekt, […]

Helyi és külföldi tech-cégek vezetői és az üzleti világ képviselői gyűltek össze a szaúd-arábiai Medinában a héten rendezett, okosvárosokról szóló konferencián, ahol az iszlám egyik szent helyének számító Medina okosvárossá tétele volt kiemelt téma – jelentette a szaúdi hírportál, az Arabnews. A „Technológia és harmónia találkozása” címmel megrendezett konferencia célja, […]

Az Óbudai Egyetem több mint 30 milliárdból hoz létre mechatronikai tudományos parkot Székesfehérváron. Az Óbudai Egyetem és Székesfehérvár város együttműködésében, az Alba Regia Műszaki Karon létrejön a Mechatronikai Tudományos és Innovációs Park, amelyre a tervek szerint 30-35 milliárd forintot fordítanak – jelentette be az egyetem rektora. Kovács Levente korszakalkotó stratégiai […]

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új pályázói portált hozott létre a magyar részvétel elősegítésére a 95,5 milliárd euró keretösszegű Horizont Európa programban – közölte a hivatal. A közleményben hangsúlyozzák, a magyar nyelvű hivatalos honlap teljes körűen és naprakészen teszi közzé a sikeres pályázáshoz nélkülözhetetlen információkat, értelmező anyagokat, […]

Erőfeszítés nélküli, szupergyors gyógyulással, fogyással vagy nyelvtanulással kecsegtetnek a csodát ígérő termékeket árusító, tisztességtelen weboldalak. Égbekiáltó lódításaikat körmönfontnak szánt, de szintén könnyen leleplezhető fals állításokkal igyekeznek hitelesíteni. A fogyasztóvédelem a többszörösen szabálysértő tartalmak kiszűrése mellett rendszeres tájékoztatással is éberségre inti a vásárlókat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint […]