A sikeres mezőgazdaság jövője a digitalizáció és a robotizáció, azaz a precíziós eszközök alkalmazása, mivel ez már a vetésnél jelentősen befolyásolni tudja annak hatékonyságát, illetve később az állomány fejlődésének dinamikáját is. A Klímapolitikai Intézet legfrissebb tanulmánya szerint, már most fel kell készülni a következő évtizedek szélsőségeire, mert a klíma megváltozása […]

Hibrid munkavégzés esetén a munkáltatónak nem minden esetben kell számítógépet biztosítani a munkavállalói számára, pedig az kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. A világjárvánnyal összefüggő veszélyhelyzet megszüntetésével 2022. június 1. napjával hatályba léptek a munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó módosításai, annak munkavédelmi és adójogi változásaival együtt, sőt kitértek a munkavállalók eszközhasználatára is. […]

Magyarország 27-ből a 22. a digitális fejlettséget mérő uniós index szerint. Az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését mutató Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) 2022-es mutatói alapján Magyarország a 27 tagállam között a 22. helyen áll, a ranglistán egy helyet előre lépett, megelőzve Szlovákiát. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások […]

Az elektronikus aláírások globális piaca a 2018. évi 1,2 milliárdról 2023-ra 5,5 mrd dollárra növekszik, az előre jelzett időszakban az összetett éves növekedési ráta (CAGR) 36,7 százalék. Ezt támasztja alá az olyan hazai piaci szereplőknél látható növekedés is, mint a TrustChain Systems Kft., amely a TrustChain online szerződéskötő platformot fejleszti. […]

A Deloitte szakértői összegyűjtötték a hét leggyakoribb hibát, amit a cégek it-megoldások szállítóinak kiválasztásakor jellemzően elkövetnek. Stratégiai gondolkodás hiánya: A kiválasztási folyamat során nem kerül figyelembevételre a vállalati- és it-stratégia, ennek következtében sokszor nem skálázható, az it-architektúrába nem illeszkedő megoldások kerülnek kiválasztásra. A Deloitte legfrissebb felmérése szerint a technológiai megoldás […]

Éves összevetésben az idei második negyedévben 8,7 százalékkal, 286 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon – az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat előzetes számításai szerint. A mutató a negyedik egymást követő negyedévben esett, és a csökkenés nagyobb volt a cég által vártnál. Az év […]

A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki az online számlázó portál, a Billingo által készített online felmérésből. A kutatás szerint a többség húsz százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna elfogadhatónak, […]

Az otthonon kívüli internetezésből adódó egyre nagyobb adatmennyiség iránti igény határozta meg a mobiltelefon-előfizetési csomagok kínálatát az elmúlt években — derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből. A mobilpiac többszereplős, és bár a szolgáltatók közötti váltás meglehetősen ritka, a „verseny” a fogyasztói igényeknek megfelelő csomagok kialakítására […]

A műszaki cikkek árai már hétről hétre érezhetően drágulnak, ráadásul az is tovább nehezíti a laptopok és pc-k beszerzését a családok számára, hogy chiphiány miatt egyre több ideig tart hozzájutni az új készülékekhez, illetve az alkatrészekhez — derül ki a Laptophardware.hu frisss vizsgálatból. A válaszadók 74 százaléka válaszolta azt, hogy […]

A korrupció továbbra is komoly aggodalomra ad okot az uniós polgárok számára: 68 százalékuk úgy gondolja, hogy a korrupció még mindig széles körben elterjedt az országukban. A fókuszban az országos közintézmények állnak, ahol a válaszadók 74 százaléka egyre inkább úgy gondolja, hogy a korrupció elterjedt, ezt követik a politikai pártok […]