A személyi számítógépek, táblagépek és mobiltelefonok kiszállítása az idén várhatóan 4,4 százalékkal, 1,7 milliárdra csökken globálisan – állítja legújabb előrejelzésében a Gartner piackutató vállalat. A piackutató jelentése szerint ezzel már a második egymást követő évben következik be visszaesés, miután 2021-hez képest tavaly 11,9 százalék volt a csökkenés ebben a termékkörben. […]

Kiderült, hogy manipulálják a legnagyobb streaming zenei szolgáltatók online hallgatottsági számait. Egy most közzétett dokumentum szerint 2021-ben Franciaországban egy és hárommilliárd között volt a hamis hallgatottság, vagyis vagy az összes lejátszás egy-három százaléka. A jelentést a francia kulturális minisztérium megrendelésére a Nemzeti Zenei Központ (CNM) végezte el, együttműködésben három streaming […]

Tavaly novemberben a chipek globális értékesítése 9,2 százalékkal, 45,48 milliárd dollárra csökkent a 2021. novemberi 50,09 milliárd dollárról. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA szerint a tavaly októberi 46,85 milliárd dollárhoz képest novemberben az eladások 2,9 százalékkal estek vissza. A globális félvezetőeladások elsősorban a piaci ciklikusság és […]

Megvan az ok, amiért nem érdemes csak a Facebookra építeni a cégek marketingstratégiáját, és megvan a megoldás is. Rengeteg Facebook-felhasználó tapasztalta az elmúlt napokban, hogy néhány napos letiltást kapott, gyakran évekkel ezelőtti fotói, posztjai, kommentjei miatt. Az utóbbi hónapokban pedig a céges oldalak és hirdetési fiókok letiltása is egyre többször […]

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) kedvenc marketingeszköze 2022-ben a Facebook volt. Ez derül ki a Magyar Marketing Fesztivál szervezői által készített, legfrissebb, KKV Marketing Felmérés 2022 című kutatásából (Lásd lent a teljes anyagot! A -szerk- megj.), amelynek keretén belül 1300 kis- és középvállalkozás döntéshozót kérdeztek. A nem reprezentatív felmérés […]

A magyar befektetők az átlagosnál nagyobb kockázatú befektetési formának tekintik a kriptovalutákat és keveslik a magyar nyelven is rendelkezésre álló információkat a digitális fizetőeszközről. A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsde platformja és az Opinio piackutató cég felmérése szerint a kriptovaluták iránti lakossági érdeklődés az elmúlt néhány évben jelentősen megerősödött globális […]

A csúcsokat döntő 2021-es év után negatív rekordot hozott a 2022-es év a digitális pénzügyek piacán: egy év alatt értéke közel a felét vesztette el a tőzsdén jegyzett fintech cégek teljesítményét mérő index 56 cége. A Fintech.hu és a Gibraltárban bejegyzett Peak Card Services Limited közös kiadványa szerint a legnagyobb […]

A munkáltató köteles a munkavállalónak a munkaviszony teljesítésével felmerülő költségeket megtéríteni, ez az elrendelt otthoni munkavégzés miatt megnövekedett energiaszámlára is kiterjedhet abban az esetben, ha a dolgozó igazolni tudja a költségek indokoltságát. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda budapesti munkajogi szakértői elemzésükben ismertették, hogy a távmunkavégzésről a munkaadó és a […]

Nem sokkal, de innovatívabbak a hazai családi cégek, mint a vállalati szektor általában – derül ki a K&H innovációs kutatásából. A kutatás szerint Magyarországon a családi vállalkozások száma meghaladja a 900 ezret, a hazai vállalkozások kétharmada ebbe a kategóriába tartozik. (Gyanítjuk, hogy meg sem közelíti a szektor támogatottsága a nagyvállalatoknak […]

A videójátékok piaca 2022-ben 85 milliárd forintra becsülhető, és feltehetőleg 2023-ban a százmilliárdot is eléri. Ehhez a hardver- és videójáték-vásárlások, a játékban való pénzköltés, az előfizetések és az ajándéktárgyak vásárlása mind-mind hozzájárulnak. Magyarországon rengetegen  szórakoznak videójátékkal: felnőtt magyar lakosság körében évek óta stabilan 3,5 millió főnek jelent szabadidős tevékenységet, és […]