Még egy hétig, január 10-ig pályázhatnak digitális oktatási eszközökre és képzésre a hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézmények – közölte a Telenor. A második alkalommal kiírt tenderen a jelentkező iskolák egyenként maximum – összesen – kétmillió forint értékű, oktatást támogató digitális eszközre nyújthatnak be igényt. A tízmillió forint keretösszeg mellett […]
Friss
Csalók hirdetnek nyereményjátékot az Auchan nevében a legnagyobb közösségi oldalon – közölte az Auchan Magyarország. A Facebookon terjed az a hamis nyereményjáték, amiben az Auchan nevével visszaélve csalók próbálnak személyes adatokhoz hozzájutni és pénzt kicsalni. A felhívás arról szól, hogy az Auchantól Samsung mikrohullámú sütőt lehet nyerni a személyes adatok […]
Tavaly 2020-hoz képest három százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, ami azt jelenti, hogy meghaladta a 2019-es, vagyis a járvány előtti szintet is – jelentette ki az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György közölte, hogy a kereskedelmi forgalom ősztől öt-hat százalékos növekedést mutatott a megelőző évhez képest, az ünnepi időszakot megelőzően […]
A TINTA Könyvkiadó szabadon elérhetővé tette nagy magyar szinonimaszótárát. A kiadó vezetője, Kiss Gábor elmondta, a most szabadon elérhető szinonimaszótár a legnagyobb magyar rokon értelmű szógyűjtemény, 25 ezer vastag betűs címszónak összesen nyolcvanezer szinonimája található meg benne. A felkínált szinonimák között a köznyelvi szavak mellett régies, tájnyelvi és szleng kifejezések […]
A HighTec EDV-Systeme GmbH többségi tulajdonában lévő, szoftverfejlesztéssel foglalkozó HighTec Hungary Kft. az Európai Unió 26 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával kifejlesztette és alkalmazásba adta a korszerű, könnyen fejleszthető LLVM bázisú C/C++ fordítóprogramot, amely alkalmas az autóipari beágyazott rendszerek vezető processzorgyártója, az Infineon TriCore processzor családjára történő fordításra. A […]
Az új évben sem maradnak el a vírus- és hackertámadások. Szakértők szerint a kiberbűnözők mesterséges intelligenciát és multi-zsarolóvírusos támadásokat vetnek be, hogy elérjék céljukat, emellett az androidos alkalmazások windowsos kipróbálásának lehetősége jelent majd új támadási felületet. A kibertámadások túlnyomó többségét 2022-ben is szervezett csoportok fogják elindítani, amelyek megosztják egymás között […]
Az NSO Group eladósodottsága miatt az izraeli vállalat tulajdonosai a cég eladását fontolgatják; az új vezetés leállíthatja a Pegasus kémszoftvert – írja a Szabad Európa. Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy több befektetési alappal is tárgyalások folynak az adósság refinanszírozásának vagy a cég eladásának lehetőségeiről. Az erről szóló sajtóértesülések […]
Az ITBusiness magazin új főszerkesztője Schopp Attila, aki Mayerné Sziebig Andreát váltja ezen a poszton. „Szerkesztőként végigéltem az ITBusiness magazin fejlődését és a hozzá sorra kapcsolódó portfólióelemek létrehozását. Izgalmas utazás volt ebben a folyamatos üzletfejlesztésben a tartalom oldaláról részt venni. Most pedig hatalmas kihívás mindezt az olvasóktól és a hirdetőktől […]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 472 milliós bírságot rótt ki a Viagogo jegyértékesítő oldal svájci üzemeltetőjére a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt. A versenyhatóság egyúttal megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását és arra kötelezte a vállalkozást, hogy száz napon belül igazolja a hatóság felé jogszerű működését. […]
A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai, hanem a virtuális valóságban is átélhetjük a vásárlás, vagy csupán az érdeklődő nézelődés élményét az úgynevezett Everyspace plázákban – állítja egy friss elemzés. „Úgy gondoljuk, […]