A mezőhegyesi vasútállomáson várakozott egy fiatal a barátnőjével 2014. február 11-én délután, miközben a váróban ültek egy padon. Délután három óra körül még megvolt a fiú mobiltelefonja, amit emlékei szerint maga mellé tett le. Ez után kimentek az épületből a vasúti vágányokhoz, majd pár perc múlva vették észre, hogy nincs […]

A Gyulai Rendőrkapitányságon 2014. június 12-én délután lopásról tett bejelentést egy helyi lakos. Elmondta, hogy fél órával korábban a gyulai buszpályaudvaron az egyik üzletben vásárolt, miközben a kosarába tette a mobiltelefonját és a pénztárcáját. A nő a fizetés után elpakolta a megvett termékeket és a tárcát, de a telefonját a […]

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 21 éves budapesti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. augusztus 3-án este a Budapest XIII., Dévai utcai villamosmegállóban egy utastársa földre ejtett mobiltelefonját felvette, de a telefont a sértett […]

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás gyanúja miatt indított eljárást Sz. Zoltán 21 éves budapesti lakos ellen. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. december 3-án 11 óra 15 perc és 12 óra közötti időben egy Budapest VIII., Dugonics utcai szakképző iskola tanterméből ellopta az egyik diák padra kitett […]

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – O. Zsolt Géza 41 éves férfi ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a budapesti férfi 2014. július 23-án 17 óra 30 perc körüli időben egy barátnőjével a Budapest III., Római […]

A kaposvári rendőrök 2014. július 23-án 12 óra 10 perc körül egy helyi áruházban egy sárbogárdi és egy bicskei lakost ellenőriztek. A két férfit a biztonsági szolgálat munkatársai érték tetten, amint éppen két mobiltelefont tulajdonítottak el úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközt lefeszítették, majd a pénztártól a készülékek kifizetése nélkül […]

Drávucz Rita, Alexandar Sostar, Kiss Gergő, Kósz Zoltán és Szécsi Zoltán világ-, Európa- és olimpiai bajnok vízilabdások nyitották a meg a budapesti belvárosban, a Március 15. téren felépült látványmedencét, a Vodafone Vízilabda Arénát. A RedAction Kft. rendezvényszervező társaság által bő egy hét alatt felépített Vodafone Arénában a budapesti vízilabda Európa […]

A német kormány felszólítására távozott az országból csütörtökön az amerikai titkosszolgálatok Berlinbe delegált vezető képviselője. A CIA berlini állomásvezetőjét azután szólították fel távozásra, hogy a szövetségi legfőbb ügyész eljárást indított a védelmi minisztérium egy alkalmazottja és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy munkatársa ellen azzal a gyanúval, hogy az Egyesült […]

Segítsen a rendőröknek megkeresni a képen látható tolvajt! A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető 2014. július 10-én 13 óra körüli időben egy Budapest IV., Lakkozó utcában található társasház egyik lakásba bejutva egy laptopot […]

Az adonyi rendőrök vádemelést javasolnak a férfival szemben, aki mobiltelefon cserét ajánlott az interneten, azonban a cseretelefont nem küldte meg a hirdetésre jelentkezőnek. Az Adonyi Rendőrőrs csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást P. Zoltán ellen. A rendőrőrsre 2014 márciusában érkezett bejelentés arról, hogy egy internetes portálon ismeretlen tettes […]