A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen 900 ezer forint bírságot szabott ki három hazai influencer-ügynökségre, amiért hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo sms-játék kapcsán előírt kötelezéseket – közölte a hatóság. A közlemény szerint a versenyhatóság tavaly májusban 350 milliós bírságot szabott ki egy külföldi cégre az Ask Bongo nevű mobiljáték […]

Elon Musk lett a Twitter legnagyobb részvényese, miután megvásárolta a cég több mint kilenc százalékát. A Twitter közösségi portált üzemeltető vállalat részvényei tovább emelkedtek a héten, miután Musk megvásárolta a mikroblogot működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát — adta hírül a The Wall Street Journal. Az amerikai üzleti-politikai napilap online cikke […]

A Wikipediától valóban nem várhatjuk el, hogy a végső igazság letéteményese legyen — írja elnöki publikációjában Matolcsy György. Az igazság a háborúról zavaros – csak olvassuk a Wikipediát című című cikkre reagálva a Magyar Nemzeti Bank elnöke kifejti, hogy az online tudástárnak megvannak a maga hibái, elfogultságai és vakfoltjai, vagyis […]

Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt 2016-os kampánystábjának munkatársai egy tech-cégnek fizettek, hogy „beszivárogjanak” többek között a Trump Tower, később pedig a Fehér Ház szervereibe és így kémkedjenek Donald Trump után – adta hírül az amerikai sajtó a John Durham különleges ügyész bírósági beadványra hivatkozva. Clinton kampánystábjának munkatársai „Trump elnököt Oroszországgal […]

Ahmed Abutaleb rotterdami polgármester szerint nem érkezett kérelem a város legendás hídja, a Koningshaven részleges lebontására, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos újonnan épülő luxusjachtja áthajózhasson alatta – írta a Dutchnews holland hírportál. A portál szerint polgármester megjegyzése azért figyelemre méltó, mert a város tisztviselői korábban úgy nyilatkoztak, hogy megadnák az […]

Rotterdam városi tanácsa engedélyt adna a Koningshavenbrug híd szétszerelésére, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos luxusjachtja áthajózhasson alatta – írta a Dutchnews helyi hírportál. A régi acélszerkezetes vasúti hidat, amelyet a rotterdamiak De Hef néven emlegetnek, 2017-ben újították fel, és a tanács akkor ígéretet tett arra, hogy szerkezetét soha többé nem […]

Nem a Bill és Melinda Gates Alapítványnak adja a jövőben vagyona nagyrészét Bill Gates volt felesége, Melinda French Gates, hanem több jótékonysági alapnak – jelentette a The Wall Street Journal. A Microsoft-alapító és akkori házastársa 2010-ben hozta létre a Bill és Melinda Gates Alapítványt azzal a céllal, hogy más milliárdosokat […]

A Kulcs-Soft Nyrt. ismételten kiváló márkának bizonyult, 2021-ben a Superbrands zsürije 11. alkalommal sorolta a társaságot a legjobbak közé. A legelső elismerést 2008-ban kapta a Kulcs-Soft. A Superbrands egy nemzetközi díjazási rendszer, amely több mint kilencven országban ismeri el a legkiválóbb márkák munkáját. Magyarországon 2004 óta, azaz 17 éve monitorozza […]

A Fővárosi Főügyészség szerint az ügyvéd foglalkozású vádlott és társa különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép- és videofelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten. A vádirat lényege szerint az ügyvéd foglalkozású elsőrendű vádlott kérésére többszörösen büntetett társa 2019 szeptemberében az egyik internetes közösségi hálózaton létrehozott egy profilt, majd azon keresztül egy […]

Az RTL Klubon nemrég véget ért maratoni tévésorozat forgatásának díszleteiből és egyéb forrásból származó negyven tárgyra a Vaterán licitálhattak a rajongók. A huszonhárom évadot, és több mint tízezer epizódot megélt Barátok közt utolsó epizódja 2021. július 17-én került adásba, lezárása alkalmából az RTL Magyarország jótékonysági aukciót hirdetett, amelyen a sorozathoz […]