Burjánzanak a közösségi szálláshely-szolgáltatások

otodik-elem-szobaEgyre jelentősebb méreteket ölt a közösségi szálláshely-szolgáltatás a turisztikai piacon.

A BDO Magyarország tanácsadó cég elemzése szerint 2010 és 2015 között Budapesten megduplázódott a közösségi szálláshely kapacitás, míg az Airbnb felületén mért vendégforgalom mintegy hatszorosára nőtt, miközben a szállodai kereslet csak negyven százalékkal emelkedett. A Budapesten a közösségi szálláshelyeken tavaly 2,2 millió vendégéjszakát regisztráltak, míg a szállodákban közel nyolcmilliót. A számok alapján a piac húsz százaléka dinamikusan növekvő arányban a közösségi portálokon értékesített magánszálláshelyeken realizálódik. Budapesten, az airdna.co adatai alapján csaknem 4800 aktív vendéglátót tart nyilván az Airbnb, melyből 1200 több egységgel is rendelkezik. Ez a szám egyhetede a Párizsban és harmada a Barcelonában működő ilyen létesítményeknek.

Az elemzés szerint New Yorkban már maximalizálták az Airbnb részére kiadható napok, illetve az egy kézben koncentrálódó egységek számát. Budapesten is működnek olyan cégek, amelyek már akár tíz-tizenötnél is több lakást adnak ki és iparszerűen akár komplett lépcsőházakat is üzemeltetni képesek. Egy hotelben, legyen az húsz-ötven vagy száz szobás, rengeteg műszaki, biztonsági és más hatósági előírásnak kell megfelelni az üzemeltetési szabályokkal együtt, míg egy lakóépület vagy lépcsőház üzemeltetésének nem. Szakértők szerint a megoldás érdekében ezért egyre inkább egyenlő feltételrendszert, tisztességes versenyt és átlátható viszonyokat kellene teremteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Állítólag erősödik a verseny a magyarországi távközlési piacon

pén nov 11 , 2016
ShareTweetPinShareÉrezhetően erősödött a verseny a magyarországi távközlési piacon az utóbbi időben, mind a mobil, mind a vezetékes hálózatok esetében – jelentette ki Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese. A kihívásokra válaszul a Magyar Telekom fontosnak tartja a hálózatok fejlesztésének folytatását. A vezetékes piacon ez év végéig 2,7 millió háztartást […]

És még ez is...