Büntetett a Médiatanács

rádióskálaA helyi és körzeti rádiócsatornák műsorstruktúrára vonatkozó vállalásainak teljesítését és a médiatörvény rendelkezéseinek betartását vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

A körzeti és helyi rádiócsatornák adásainak vizsgálata során többek között a hírműsorok, a helyi közélettel foglalkozó, valamint a nemzeti, kisebbségi műsorok mértékére vonatkozó vállalások teljesítésében tárt fel hiányosságokat a hatóság. A Rádió 1 Sopron 94,1 MHz elnevezésű csatorna március 12-i adásnapjának vizsgálata során kiderült: a szolgáltató alulteljesítette a hírműsorok napi arányára vonatkozó vállalását. A Hódmezővásárhely–Makó–Kistelek térségében fogható Rádió7 szolgáltatója a közszolgálati, a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámokat nem sugározta megfelelő mennyiségben. A balassagyarmati Megafon Rádió a közszolgálati és a helyi jellegű műsorok alacsony napi közvetítési aránya mellett az ismétlések maximális mértékét is túllépte a vizsgált (április 7-i) adásnapon. A szolgáltató emellett megsértette a társadalmi célú reklámok megrendelőjének egyértelmű megnevezését előíró törvényi rendelkezést is. A Médiatanács bírságot is kirótt a médiaszolgáltatókra.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Itt az új Lenovo ThinkBook

vas szept 4 , 2022
ShareTweetPinShareA gyártó szerint az új Lenovo ThinkBook 16p Gen 3 a tartalomkészítőknek és a nagy teljesítményű felhasználóknak is segít abban, hogy korlátok nélkül kibontakoztathassák kreativitásukat. A legújabb, felturbózott ThinkBook akár AMD Ryzen 9 6000 H-sorozatú processzorokkal és NVIDIA GeForce RTX 3060 videókártyával is megvehető. A laptopot Windows 11 operációs rendszerrel […]
Thinkbook 16p

És még ez is...