mínuszos.hu

Bukott a tárhelyszolgáltató

ZX-81

 

Egy holland bírósági ítélet szerint felelősségre vonható a tárhely-szolgáltató, ha tud róla, hogy illegális tartalmat kínáló weboldal működéséhez segédkezik szolgáltatásával. A hágai bíróság szerzői jogi jogsértésben való közreműködésért marasztalta el az XS Networks tárhelyszolgáltatót, miután az a szerzői jogot sértő módon hozzáférhetővé tett tartalmak letöltését kínáló Sumo Torrentnek nyújtott korábban szerverszolgáltatást. Az eljárást a holland szerzői jogi jogvédő szervezet, a BREIN kezdeményezte, miután a szolgáltató nem tett eleget annak a felszólításnak, hogy kapcsolja le a kalózoldalt szervereiről. Bár a Sumo Torrent működését nem érinti az ítélet – a portál időközben ukrajnai szerverekre költözött –, a BREIN szerint így is megérte végigvinni a bírósági eljárást. A BREIN közlése szerint a jogvédők mindig először a kalóztartalmat kínáló oldalhoz fordulnak panaszukkal, és ha azok nem működnek együtt, akkor a tárhely szolgáltatójától kérik a beavatkozást, amelynek – ahogy a bírósági ítélet is megerősítette – kötelessége együttműködni, ellenkező esetben őt is terheli a felelősség a jogsértésekért — írja a hamisitasellen.hu.

Exit mobile version