mínuszos.hu

Bugyborékoló távíró az Elektrotechnikai Múzeumban

telefonhirmondoA rádiózás történetének első fél évszázadát mutatja be az Elektrotechnikai Múzeum Hírbe hozzuk magunkat című új kiállítása, amelyen többek között egy 1700-as évekbeli „optikai távírót” és egy 1960-as hordozható elemes mini lemezjátszót is láthat a közönség. Az intézmény közlése szerint a kezdetleges jeltovábbító készülékektől a Telefonhírmondón és a hangrögzítés javarészt frissen restaurált eszközein keresztül a rádiózás első fél évszázadát mutatja be.

Az 1800-as évek elején egy új tudományág, az elektromosság megjelenése, illetve annak gyakorlatban való alkalmazása a jelátadás eszközeinek fejlesztésében is előrelépést hozott. Ennek következtében számos próbálkozás született, amelyekből jó néhány látható a kiállításon is. Ilyen többek között Samuel Thomas Sömmerring német orvos 1809-ben készült „bugyborékoló távírójának” másolata is, amely az elektromos áram elektrokémiai hatását használta ki a betűk jelölésére, de helyet kap a kiállításban Puskás Tivadar 1892-es telefonhírmondó szabadalma is, amely az elektromos tömegkommunikáció alapjait fektette le. A tárgyak között látható ezen felül drótos magnó, szekrény gramofon és a II. világháború idejének anyaghiányos helyzetéből született röntgen hanglemez is.

Exit mobile version