mínuszos.hu

Brutálisan növekszik az okos viselhető készülékek piaca

Az „okos” viselhető készülékek, azaz mások által készített alkalmazások futtatására is alkalmas készülékek forgalma 2016-ban előzi majd meg az egyszerű készülékekét — jelezte a napokban publikált elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat. Okos viselhető készülékekből 4,2 milliót értékesítettek 2014-ben, az idén pedig várhatóan 33,1 milliót, 683,0 százalékkal többet. A forgalom 2019-re 89,4 millió lesz.

Az olyan készülékek, mint az Apple Watch vagy a Microsoft Hololens a számítástechnikai egy teljesen új fejezetét nyitják meg, a felhasználók egyszerű viselhető készülékekről az „okos” készülékekre való átállása pedig az alkalmazásfejlesztők és kiegészítők gyártói előtt nyit majd meg teljesen új piacokat — vélik az elemzők. Az okos viselhető készülékek terjedésével párhuzamosan pedig megindul a küzdelem a domináns szerepért az egyes szoftverplatformok között is — mutatott rá Ramon Llamas, az IDC kutatója. Az Android Wear, a Tizen és a WatchOS egyre jobb kezelőfelületet, felhasználói élményt és alkalmazásokat kínálnak.

Exit mobile version