Bosch: gigászi árbevétel és stagnálás Magyarországon

BoschA Bosch cégcsoport 2023-ban 2207 milliárd forint árbevételt ért el Magyarországon, beleértve a nem konszolidált vállalatok árbevételét, és a saját vállalatok közötti kereskedelmet is, a tavalyi bevétel szinte megegyezik az előző évivel.

A társaság közleménye szerint tavaly a vállalat Magyarországon kutatás-fejlesztésre 136 milliárd forintot fordított, ami 21 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. A Bosch folytatta a már megkezdett magyarországi beruházásait, amelyre tavaly 145 milliárd forintot fordított. A tájékoztatás szerint 2023 végén a cégcsoport több mint 18 300 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, közülük 3900-an kutatás-fejlesztésben dolgoztak. Részletezték, hogy a Bosch csoport legnagyobb gépjárműelektronika gyárában, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél 2023-ban több új, az elektromos járművekhez használt teljesítményelektronikai megoldás gyártását kezdték meg, várakozásaik szerint 2030-ra az összes új autó hetven százaléka lesz tisztán elektromos Európában.

A járműipari alkatrészek, valamint elektromos hajtásrendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél innovatív befúvómotorok gyártását kezdték meg, és számottevően nőtt az újgenerációs motor-hűtőventillátorok forgalma. Az eBike Systems üzletág Miskolcon megkezdte az elektromos kerékpárok ABS rendszereinek végösszeszerelését. A szintén miskolci, kéziszerszámokat és eBike-akkumulátorokat gyártó Robert Bosch Power Tool Kft.-nél új, automatizált gyártósorokat helyeztek üzembe. A tervek szerint halad a két miskolci Bosch vállalat közös raktárának kivitelezése, amellyel az eddiginél hatékonyabb, automatizált logisztikai folyamatokra tudnak majd áttérni. A logisztikai központ átadása 2024 második felében várható.

A járműipari alkatrészek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó

maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél tavaly megkezdték a legújabb generációs elektromos szervokormányok sorozatgyártását prémium sportautók számára. Felfutott a haszongépjárművekbe való elektromos kormányművek (Servocom) forgalma is, amelynek sorozatgyártását 2022-ben kezdték el. Idén az elektromos szervokormányok gyártásában számítanak a leginkább bővülésre. Hangsúlyozták azt is, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a mesterséges intelligencia használatára. A magyarországi telephelyeken a mesterséges intelligencia a gyártásnál tölti be a legfontosabb szerepet, egyebek között a gyártás-optimalizálásához szükséges adatelemzéseknél, a folyamatok ellenőrzésénél, valamint a gyártósorok karbantartásának tervezésénél.

A Bosch az oktatási együttműködéseiben is kiemelt szerepet szán a mesterséges intelligenciának, amely része az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központtal, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel végzett közös munkának. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a közleményben kiemelte, a cégcsoport tavaly az előző évhez képest 3,8 százalékkal, 91,6 milliárd euróra növelte árbevételét, az 5,3 százalékos árbevétel-arányos üzemi eredmény 1 százalékponttal lett magasabb az előző éves eredménynél. Ugyanakkor 2024 első negyedévében éves szinten a csoportnál 0,8 százalékkal csökkent az árbevétel, ami árfolyamhatások nélkül 2,7 százalékos növekedést jelent.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Google vezér a MI-ről: lesznek negatív következményei

szo máj 18 , 2024
ShareTweetPinShareA Google vezérigazgatója, Sundar Pichai szerint érzelmi kapcsolat alakulhat ki ember és a mesterséges intelligencia (MI) között. A nő (Her) című filmben a főszereplő beleszeretett egy MI-szoftverbe. A mai chatrobotok hasonlóan folyékonyan tudnak beszélgetni az emberekkel. A 2013-as filmben a Joaquin Phoenix által alakított főszereplő beleszeret egy Samantha nevű MI-szoftverbe, […]
A nő (Her)

És még ez is...