Borrell is tud okosakat mondani

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjeAz Európai Unió és tagállamai elítélik a számítógépes fenyegetés minden formáját, és elfogadhatatlannak tartanak minden olyan kísérletet, amelyek a koronavírus okozta válság kezeléséhez nélkülözhetetlenül fontos infrastruktúrák működését akadályozhatják — jelentette ki az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában elmondta, a világjárvány kezdete óta jelentősen megnövekedett az adathalász tevékenység, a számítógépes vírusokat tartalmazó programok terjesztése. Kijelentette: tartózkodni kell az ilyen cselekedetektől, amelyek emberek életét veszélyeztethetik. Az egész világnak egységesnek kell lennie a vírus elleni globális küzdelemben. Ez az emberiesség és a közös értékek tiszteletben tartásának kérdése – szögezte le. Az Európai Unió és tagállamai minden országot felszólítanak, hogy a nemzetközi joggal összhangban hozzanak megfelelő intézkedéseket az ilyen tevékenységet folytatókkal szemben. Emellett szolidaritásukat fejezik ki azokkal az országgal, amelyek a koronavírussal összefüggő rosszindulatú internetes támadások áldozataivá váltak, valamint továbbra is támogatják a globális kibertér védelmi képességének fokozását. E célból tovább erősítik együttműködésüket műszaki, operatív, igazságügyi és diplomáciai szinten, illetve nemzetközi partnereikkel – közölte. Alapvető fontosságú a nemzetközi együttműködés megerősítése a globális, nyitott, kiegyensúlyozott, békés és biztonságos kibertér érdekében, amelyben az emberi és alapvető szabadságjogok, valamint a jogállamiság teljes mértékben érvényesülnek – tette hozzá az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Zsarolják a Stadlert

hét máj 11 , 2020
ShareTweetPinShareTámadás érte a vasúti járműgyártó Stadler cég nemzetközi informatikai rendszerét, az ügyben hatósági és átfogó vállalati nyomozás zajlik — közölte a vállalatcsoport sajtóosztálya. Hangsúlyozták, hogy az érintett rendszerek újraindítása folyamatban van, a koronavírus okozta járványhelyzet és a kibertámadás ellenére az új járművek gyártása, a járművek karbantartása továbbra is biztosított. A […]
vonat

És még ez is...