Bonyhádi a PROGmastershez igazolt

Februártól társügyvezetőként irányítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters-t, a Codecool programozóiskola volt marketingigazgatója — tudta meg a DigiTrendi.

Bonyhádi Gábor 15 év szakmai tapasztalattal rendelkezik. A 37 éves marketingszakember tanulmányait követően két társával reklámügynökséget alapított, amely a hazai piacon elsőként honosította meg többek között a gerillamarketinget, és alkalmazott vírusvideókat. A reklámügynökségi karriert követően Bonyhádi startupok alapításával és felfuttatásával foglalkozott. Ezek közül ma is működő vállalkozása a felsőoktatásban dolgozó tanárok értékelésére szolgáló, a magyar egyetemisták és főiskolások többsége által használt Markmyprofessor.com oldal. A szakember másfél éven keresztül volt a Szamos Marcipán marketingigazgatója, majd öt éven keresztül – a Codecool CMO-jaként – részt vett a hazai programozói bootcamp piac felépítésében, és a Codecool hazai és közép-európai terjeszkedésének lebonyolításában. Bonyhádi 2012 óta a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja.

A PROGmasters egy szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó budapesti programozóiskola, amely állásgaranciát kínál végzett hallgatói számára, akik havi bruttó 350 és 450 ezer forint közötti kezdő fizetésért tudnak elhelyezkedni junior szoftverfejlesztőként. A PROGmasters tanfolyamain az elmúlt három évben közel 150 diák végzett. Az elmúlt négy évben több mint hússzorosára bővült itthon az intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Az úgynevezett bootcampek segítségével idén már nagyjából ezer, főként 21 és 45 év közötti életkorú diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Toplista: pár másodpercenként indul új támadás

csü febr 6 , 2020
A G DATA kibervédelmi szakemberei több mint 4,9 milliónyi kártevőmintát azonosítottak 2019-ben. Tavaly a G DATA naponta 13,5 ezer új változatát fedezte fel az ismert kártevőcsaládoknak. A legaktívabb ezek közül a GrandCrab zsarolóvírus volt, ennek naponta több mint 1100, összesen pedig 408 ezer variánsát azonosították a szakemberek. Ráadásul a kártevő […]
vírus

És még ez is...