Bölcskei Imre és Bugyi József kapta idén a Dr. Magyar Endre-díjat

A távközlési világnapon, május 17-én Aranyosné Börcs Janka átadta a 2015-ben alapított Dr. Magyar Endre-díjakat. Idén Bölcskei Imre nyugalmazott hírközlési szakértő és Bugyi József frekvenciaszakértő vehette át az elismerést.

Bölcskei Imre pályáját a Magyar Postán kezdte, ahol aktív szerepet vállalt a Magyar Posta közép és rövidtávú beruházási programjainak kialakításában és megvalósításában. 1992 és 2000 között a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára volt. Új alapokra helyezte a hírközlési szabályozást, megalkotva az ágazati törvényeket és jogszabályokat. Nevéhez kötődik a teljes hazai hírközlés újraszervezése, a privatizációk előkészítése, a koncessziós szerződések megkötése és a hírközlési ágazat felkészítése az uniós csatlakozásra.

Bugyi József több mint negyven éve dolgozik a frekvenciagazdálkodásban. Egyik elvi kidolgozója volt az első Nemzeti Frekvenciafelosztási Táblázatnak, a frekvenciasávok felhasználási feltételeinek és a frekvenciadíj-rendeletnek. Több mint húsz éve dolgozik a Nemzetközi Távközlési Egyesületben (ITU) és a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezletében (CEPT).

A kitüntetést a hírközlés területén, a hírközlési piac fejlődéséért folytatott kimagasló színvonalú tevékenység, valamint a több évtizeden át végzett kiemelkedő munka, életmű elismeréseként adományoznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.