Blokkolták az orosz állami hírügynökség internetes oldalát Törökországban

Blokkolták a Sputnik orosz állami hírügynökség internetes oldalát Törökországban — írta honlapján a BBC Türkce, a brit közszolgálati adó török nyelvű kiadása. A török Távközlési és Kommunikációs Elnökség (TIB) határozata értelmében a hírügynökség 31 nyelven megjelenő aloldalai sem elérhetők Törökországból. A TIB egyik tisztségviselője pénteken azt nyilatkozta: átmenetileg korlátozták a hozzáférést, a végleges döntést majd a bíróság hozza meg. Az eljárás a törvénynek megfelel — hangsúlyozta.

Mahir Boztepe, a Sputnik török változatának főszerkesztője elmondta: levelet küldtek az illetékes hatóságnak, amelyben a döntés okára is rákérdeznek. Egyáltalán nem számítottak a letiltásra – tette hozzá. Margarita Simonyan, a Sputnik főszerkesztője, nyilatkozatában arról írt, hogy a lépés “a kemény török cenzúra egyik újabb példája. Törökország esetében a sajtószabadság fogalmáról többé nem beszélhetünk.” Simonyan emlékeztetett, hogy a korlátozást kedden este vezették be, nem sokkal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálatát fejezte ki a török vezetésre vonatkozóan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.