Nem tudható pontosan, hogy mikor indulhat el a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala – mondta Tulik Ágnes, a társaság szóvivője az MTI-nek. A hírügynökség annak kapcsán kereste meg a társaságot, hogy a FortunaWeb szerencsejáték hírportál azt írta: a július 27-én kezdődő londoni olimpiára sem indul el a zrt. új online sportfogadási oldala. A szóvivő tájékoztatása szerint az oldal indulása a tesztelési időszak hosszától függ, az indulás dátumáról mind a fogadókat, mind a sajtót értesíteni fogják. A Szerencsejáték Zrt. június 8-án azt közölte, hogy csak a labdarúgó Európa-bajnokság után indulhat el a cég új sportfogadási oldala. A társaság a csúszást a beszállító késedelmével magyarázta.
A cég tájékoztatása szerint a szerződött partner – a GTECH-G2 – a szerződés rendelkezéseinek megfelelően köteles az állami szerencsejáték-szervező esetleges kártérítési és egyéb igényeit kielégíteni. A társaság mindehhez még azt is hozzátette: a szükséges játékengedély beszerzése a törvényi előírásoknak megfelelően zajlik, a csúszás kizárólag a szállító késedelmével magyarázható.
Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban úgy vélte, hogy a GTECH-G2-vel való együttműködésnek köszönhetően lehetőségük nyílik arra, hogy forradalmasítsák jelenlegi internetes sportfogadási kínálatukat, egyúttal megalapozhatják online termékeik jövőbeli fejlesztését is. A társaság vezetője kiemelte: „arra törekszünk, hogy sportfogadási kínálatunk folyamatos fejlesztésével minél inkább megfeleljünk a játékosok igényeinek. Nagy reményekkel tölt el bennünket, hogy ezt a célkitűzést egy olyan partnerrel valósíthatjuk meg, aki világszerte számos játékszervezővel bizonyította már megbízhatóságát és szolgáltatásainak csúcsminőségét.”
A GTECH G2 a Lottomatica csoport iGaming és sportfogadási részlege. Díjnyertes termékeivel, programjaival és az iparág legjobb menedzsment-szolgáltatásaival a társaság két év alatt vált az internetes szerencsejáték-ágazat elsőrangú, komplett megoldásokat nyújtó szolgáltatójává. A GTECH G2 jelenleg a szabályozott piacok legmegbízhatóbb szállítója, a világ szerencsejáték-ágazatának vezető online szolgáltatója.