BKK: a budapestiek negyede használja a BudapestGO-t

BudapestGOMár több mint félmillióan használják a február közepén indult BudapestGO alkalmazást, amellyel utazást lehet tervezni, jegyet lehet vásárolni, és az aktuális forgalmi helyzetről is tájékozódni lehet – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK közleménye szerint az első hónap statisztikája alapján egyértelmű favorit lett a digitális vonaljegy, emellett az időalapú termékeket is több ezren kipróbálták már. A BudapestGO felhasználóinak száma napról napra növekszik, március 17-én már a félmilliót is átlépte. A fővárosban közlekedők eddig körülbelül 1,5 millió útvonalat, azaz 12 millió kilométernyi utazást terveztek meg az új alkalmazással, az utazások átlagosan 31 perc hosszúságúak voltak – olvasható. A BKK ügyfelei egy hónap alatt 140 ezernél is több jegyet és bérletet vettek az új applikációban. Az egyik legnépszerűbb termék továbbra is a digitális vonaljegy, amiből összesen kilencvenezer darabot váltottak az elmúlt hetekben, emellett több mint tízezerszer használták a márciusban debütáló 30 és 90 perces időalapú jegyeket is. Csaknem ezer ügyfél bekapcsolta a bérletmegújítás-funkciót, ezért nekik nem kell aggódniuk, hogy elfelejtik megvásárolni az új bérletüket, hiszen azt automatikusan megújítja a rendszer – írta a BKK.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Oracle: a cél, hogy leegyszerűsítsük az adatkezelést

szo márc 19 , 2022
Az Oracle bejelentette a Multiple-VM Autonomous Database elérhetőségét az Oracle Exadata Cloud@Customer rendszeren. A Multiple-VM Autonomous Database lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy nagy rendelkezésre állású és biztonságosan külön kezelt autonóm adatbázis-példányokat hozzanak létre és futtassanak olyan Exadata Cloud@Customer rendszereken, amelyeken nem autonóm Oracle-adatbázisok is futnak. Az infrastruktúra jobb kihasználása […]
Juan Loaiza, az Oracle Mission Critical Database Technologies ügyvezető alelnöke

És még ez is...