BGH: a Facebook visszaél piaci fölényével

Visszaél piaci fölényével a Facebookot üzemeltető társaság Németországban – mondta ki a német szövetségi legfelső bíróság (BGH).

A testület megerősítette a szövetségi versenyhivatal (Bundeskartellamt) egy 2019 februárjában hozott döntését, amely szerint a Facebook – illetve a portált és egyéb szolgáltatásokat, például az Instragram közösségi portált és a WhatsApp azonnali üzenetküldő alkalmazást üzemeltető társaság – a felhasználók információs önrendelkezéshez fűződő jogát sértő és a piaci versenyt hátráltató módon visszaél a közösségi portálok németországi piacán elért fölényével. „Nincs komolyan vehető kétség azzal kapcsolatban, hogy a Facebook uralja a közösségi portálok németországi piacát, és azzal kapcsolatban sem, hogy a versenyhivatal által betiltott felhasználói szabályzata révén visszaél helyzetével” – áll a BGH határozatában. A portált egész Európában üzemeltető írországi Facebook Ireland Limited panaszt emelt a felhasználói szabályzat átalakítására kötelező versenyhatósági határozat miatt a düsseldorfi tartományi felsőbíróságon, amely ugyan még nem döntött az ügyben, de a panaszos kezdeményezésére úgy rendelkezett, hogy az ügy lezárásáig nem kell teljesíteni a határozatot. A BGH ezt a rendelkezést helyezte hatályon kívül keddi döntésével.

A versenyhatóság adatgyűjtési korlátozásokra kötelezné a Facebookot Németországban. A tavaly februári határozat indoklásában rámutattak, hogy a jelenlegi szabályok szerint a felhasználó csak azzal a feltétellel léphet a Facebook tagjai közé, hogy az üzemeltető összekapcsolhatja és egy közös felhasználói profilba szervezheti a portál használata révén keletkező adatait a társaság más termékeinek, például az Instagram vagy a WhatsApp használatával keletkező adataival, és úgynevezett harmadik – nem a Facebook-vállalatokhoz tartozó – honlapok, alkalmazások, szolgáltatások használata során keletkező adataival is. A hatóság szerint ezen két ponton változtatni kell. A Facebook továbbra is szabadon gyűjthet adatokat különböző termékein, de csak akkor szervezheti össze az egyazon személyről, de más-más termék használata révén keletkező adatokat egy egységes Facebook-profilba, ha az adott felhasználó ehhez hozzájárul. Továbbá a nem a Facebook-vállalatokhoz tartozó honlapokról, alkalmazásokról származó adatokat is csak a felhasználó hozzájárulásával rendelheti hozzá az illető Facebook-profiljához. Az internetezők a jelenlegi szabályok szerint vagy elfogadják a társaság rendkívül kiterjedt adatgyűjtési és adatfelhasználási gyakorlatát, vagy nem használhatják a Facebookot. Ez pedig „kényszerhelyzet”, amelyben „szó sincs az adatfelhasználási feltételek önkéntes elfogadásáról” – emelték ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Twitter faragatlannak minősítette Trump egyik bejegyzését

csü jún 25 , 2020
A Twitter ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését. Donald Trump azt írta a mikroblogon: „Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.” Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált. A Fehér Ház […]
Donald Trump

És még ez is...