Bezárnak 35 budapesti postahivatalt

Bezárnak 35 postátHarmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.

A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek – közölte a vállalat pénteken. A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten. A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek, a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie – fogalmaztak a közleményben.

A kommuniké szerint a vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem digitális úton is elérhetők. Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára – írta a Magyar Posta.

A bezárandó Postahivatalok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Minden fillér jó helyre ment: 2,5 milliárdot költöttek az Országleltár Portálra

szo okt 1 , 2022
ShareTweetPinShareA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által vezetett konzorcium 2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült, a projekt részeként új szolgáltatások újult meg az Országleltár Portál – közölte az MNV. A fejlesztésnek köszönhetően az állami vagyonnyilvántartási adatok egyre szélesebb köre válik hozzáférhetővé a jövőben, tovább javítva a […]
forint

És még ez is...