Beperelhetik a MegaUpload tárhelyszolgáltatóját is

A CNET portál beszámolója szerint a Megaupload, a Carpathia Hosting, az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) és az amerikai kormány jogi képviselőinek részvételével lezajlott bírósági meghallgatáson az amerikai bíró elutasította azt a javaslatot, amely szerint a bezárt kalózoldal szervereinek tartalma törölhető lenne. Liam O’Grady bíró egyetértett azzal, hogy a szerverek fenntartásának költsége nem terhelhető kizárólag a tárhelyszolgáltatóra, de úgy vélte, a feleknek az akár 60 millió felhasználó által feltöltött fájlok törlése helyett azok további megőrzésére kell megoldást találniuk. A Carpathia Hosting korábban jelezte, több mint ezer darab szervert tart fenn a Megaupload számára, ezek kihasználatlansága azonban napi 9000 dolláros kárt okoz a cégnek. Az amerikai kormány képviselője szerint a szolgáltató alapvetően megszabadulni szeretne a kalózoldalhoz köthető fájloktól, azonban jelezte, elképzelhetőnek tartja, hogy a cég is felelősségre vonható a nagy volumenű szerzői jogi jogsértési ügyben játszott szerepéért. A hatósági képviselő szerint a Carpathia mintegy 35 millió dollárt keresett azzal, hogy a kalózoldalnak tárhelyszolgáltatást nyújtott, amely bevétel jelentős része a Megaupload oldalán zajló kalózkodásból származott, ennek okán viszont polgári peres eljárás során a szolgáltató felelőssége is vizsgálható lenne – olvaható a HENT oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A harmadik negyedévben jöhet az új iPad mini

hét ápr 23 , 2012
A kínai NetEase portál azt állítja, hogy az Apple javában készül a visszavágásra a Windows 8-as táblagépek ellen. A fegyver pedig az iPad mini lesz, amely várhatóan 7,85″-es kivitelben fog elkészülni, 1024×768-as pixelfelbontással. Hírek szerint két modell lesz, ára 249 és 299 dollár körül fog várhatóan alakulni. Az iPad mini […]
iPad

És még ez is...