Belépett a XXI. százafba a Magyar Autóklub

Digitalizálta diszpécserrendszerét a Magyar Autóklub, az applikációból indított segélykérés 13 másodpercen belül beérkezik a legközelebbi Sárga Angyalhoz, amely egy-három percen belül elindul helyszínre – jelentette be Marinka István, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese. Tájékoztatása szerint a digitális átalakulással lépést tartva az Autóklub teljes háttérrendszerének digitális fejlesztéséről döntött, aminek eredményeként idén tavasszal egy új, online, teljesen automatizált diszpécserrendszert indított, kezdetben kísérleti jelleggel. A sikeres tesztidőszakot követően elindították az Autóklub mobilalkalmazását is, amelynek segítségével a bajba jutott autósok néhány kattintással, GPS koordinátáik alapján hívhatják a legközelebb elérhető Sárga Angyalt, amelynek vezetője az alkalmazás adataiból már számos fontos információt ismer az autóról, mire a helyszínre ér. A Sárga Angyalok az interneten keresztül folyamatos kapcsolatban lehetnek a bajba jutott autósokkal — mondta.

Idén 80 segélyszolgálatos munkatárs az ötven járműből álló Sárga Angyal flottával összesen ötvenezer esetben nyújtott segítséget. Legjellemzőbb problémák a hidegindítás, a kerékcsere és a műszaki hiba meghatározás. Az esetek nyolcvan százalékában a segélyszolgálat már a megújult digitális rendszeren keresztül segít a bajba jutottakon. Magyarországon jelenleg több mint 3,5 millió autó van hivatalosan forgalomban, az autók átlagéletkora pedig tíz év fölött van, aminek következtében gyakran hibásodnak meg útközben a gépjárművek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Sztrájk az Amazonnál: nem mindegy, hogy a kiskereskedelemben, vagy a szállítmányozásban dolgozol

hét dec 2 , 2019
Sztrájkot indítottak az amerikai Amazon németországi telephelyein. A német szolgáltató szektor vezető szakszervezete, a Ver.di a követelések nyomatékosítására a karácsonyi szezon nyitányának két kiemelt napjára, a fekete péntekre (Black Friday) és a rákövetkező hétfőre (Cyber Monday) időzítette a sztrájkot, amikor az Amazon és versenytársai különleges kedvezményekkel csábítják a vásárlókat. Az online […]

És még ez is...