Bekeményített az NMHH: 300 ezer forintos birság az áfacsökkentés lenyeléséért

1

Háromszázezer forintos bírsággal sújtott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hivatala egy szolgáltatót, amiért az az internetes áfacsökkentést figyelmen kívül hagyva nem változtatta meg a számlák végösszegét – közölte a hatóság.

Az NMHH egy bejelentés alapján felügyeleti eljárást folyatott le, és megállapította, hogy a Kapulan Távközlési Kft. 2017. január 1-jével ugyan csökkentette az általa kiállított számlákban a kiszámlázott áfa mértékét 18 százalékra, de ezzel egy időben meg is emelte a szolgáltatás nettó havi díját, mégpedig éppen olyan mértékben, hogy az előfizetőknek kiállított számlákban január 1-jétől pontosan ugyanaz a bruttó összeg szerepelt, mint 2016 decemberében – írják. A szolgáltató nyilatkozata szerint nem történt szerződésmódosítás az egyidejű áfacsökkentés és a nettó havi díjak megemelése miatt, mivel a bruttó havidíjak változatlanok maradtak. Ezzel szemben a hatóság megállapította – olvasható a közleményben -, hogy a szolgáltató módosította az előfizetői szerződéseket, mert a szolgáltatás igénybevételeinek feltételeit (vagyis a jogviszony tartalmát) egyoldalúan változtatta meg azzal, hogy az internet szolgáltatás nettó havidíját és annak áfamértékét módosította.

A hatóság megállapította, hogy a szolgáltató nettóhavidíj-emelése abban az esetben is szerződésmódosításnak minősül, ha a változatlan bruttó díjak mellett – szövegszerűen – az előfizetői szerződések nem változtak meg. A szolgáltató ugyanis ezzel a szerződés lényeges feltételeit – az árakat – egyoldalúan módosította. Ezek alapján a szolgáltatónak teljesítenie kellett volna az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályokban előírt azon kötelezettségeit, amelyek a szerződések módosításáról szólnak – különösen az előfizetők értesítésével és az előfizetőknek biztosított jogokkal kapcsolatban. Az NMHH a bírság mellett a céget arra kötelezte, hogy a jövőben az előfizetői szerződéseit a jogszabályoknak megfelelően módosítsa. A határozat nem jogerős.

One thought on “Bekeményített az NMHH: 300 ezer forintos birság az áfacsökkentés lenyeléséért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már két vezérigazgatója is van a Nosalty-nak

pén ápr 28 , 2017
ShareTweetPinShareÚj cégben a Nosalty értékesítése, tovább bővül a cég vezetése. 2017. május 1-jétől a Nosalty Média és Kereskedelmi Zrt. kizárólagosan értékesíti a Nosalty médiafelületeit. Az értékesítési tevékenységet – továbbra is Török Noémi, immár mint vezérigazgató irányításával – öt fős csapat viszi. A Nosalty 2015 óta nyereséges (ezt a nyilvánosan elérhető […]

És még ez is...