Beavatkozás az amerikai elnökválasztásba: Moszkva makacsul tagad

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivőjeAlaptalan és bizonyítatlan a vád, miszerint Oroszország beavatkozott a 2020-as amerikai elnökválasztásba – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov arra reagált, hogy az amerikai Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala (ODNI) kedden jelentést tett közzé, amely szerint az orosz vezetés a kampány során megpróbálta lejáratni Joe Bident és a mögötte álló politikai erőt, a Demokrata Pártot. “A jelentést hibásnak tartjuk. Abszolút alaptalan és bizonyítatlan” — mondta az elnöki szóvivő. Peszkov hangsúlyozta, hogy Moszkvának nincs köze az amerikai elnökjelöltek elleni lejárató kampányokhoz, és nem avatkozott be a választásba. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ehhez hasonló vádakat az Egyesült Államok ürügyül használhatja fel Oroszország elleni szankciók bevezetéséhez.

Mint mondta, Moszkva a büntetőintézkedések bevezetésével kapcsolatban az összes lehetséges forgatókönyvet figyelembe veszi, és kénytelen lépéseket tenni. Marija Zaharova külügyi szóvivő a Rosszija 24 hírtelevízióban “a hazugság és a dezinformáció következő adagjának” minősítette az állítólagos orosz beavatkozásról szóló amerikai titkosszolgálati jelentést. A 15 oldalas dokumentum szerint az orosz kormány – Donald Trump szövetségesein és kormányán keresztül – “megtévesztő vagy megalapozatlan állításokkal” megpróbált beavatkozni a 2020. évi amerikai elnökválasztási kampányba Biden rovására.

One comment to “Beavatkozás az amerikai elnökválasztásba: Moszkva makacsul tagad”
  1. A konkrét ügytől függetlenül; egy dehonesztáló kijelentésre (amennyiben nincs bizonyítékokkal alátámasztva)más válasz nem lehet, mint hogy hazugság. (Magyar változat: Gyurcsány)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.