Bazinagy tévét vennénk, ha nem lennénk csórók

Török Tamás, az LG hazai szórakoztató elektronikai értékesítési vezetőjeA nagy sportesemények környékén fellendül a kereslet a televíziók iránt is. Az LG Magyarország friss országosan reprezentatív felmérést készített tévévásárlási és -használati szokásainkról, amelyből az is kiderül, hogy milyen szempontok alapján döntünk a vásárláskor, és mire használjuk a készülékeinket.

Száz-kétszázezer forint között választunk tévét

A felmérés válaszadóinak negyede egy-három éve vásárolta meg jelenlegi, legújabb televízióját, de közel ennyi (22 százalék) azoknak az aránya is, akik már három-öt évvel ezelőtt vettek készüléket. A kitöltők egytizede azonban több mint kilenc éve vásárolt utoljára ilyen eszközt, hét százaléknak pedig egyáltalán nincs tévéje.

A legutóbb vásárolt televízióját száz-kétszázezer forint közötti áron szerezte be honfitársaink negyven százaléka, míg 29 százalék az olcsóbb, százezer forint alatti kategóriából választott. Érdekesség, hogy a kitöltők egy százaléka egymillió forint feletti áron vette a tévéjét.

Minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé számít az ár?

Az LG azt is felmérte, hogy milyen szempontok alapján választunk televíziót. Az ideális készülék kiválasztásakor Magyarországon még mindig a legfontosabb szempontnak az ár bizonyult, amit a funkciók és tulajdonságok, illetve a kijelzőtechnológia követ holtversenyben. A képernyőméret és a márka csak e szempontok után merül fel. A legkevésbé fontos tényező a válaszadók számára a formatervezés és dizájn, ami az utolsó helyre szorult a választási szempontok között.

Az életkor jelentős befolyásoló tényező a választási szempontok tekintetében: a felmérés eredményeiből az látszik, hogy az ár a 30-39 éves korosztály számára a legfontosabb. Az 50-59 éves korosztály számára bár szintén az ár a legfontosabb, de ez sokkal kevésbé hangsúlyos, mint bármely más korosztályban – ebben a korcsoportban minden más életkorhoz képest fontosabb szempont a készülék márkája. A kérdésekre válaszolók hét százalékának saját bevallása szerint egyáltalán nem számít a márka, elvből nem vásárolnak tévét.

Sokan nem tudják, milyen felbontású a tévéjük

A válaszadók többségének, 58 százalékának LCD / LED televíziója van, amit a sorban a képernyőtechnológia tekintetében a legmagasabb kategóriát képviselő, önálló fénykibocsátású pixelekkel dolgozó, új és prémium technológiájú OLED tévék követnek, miközben a válaszadók öt százaléka saját bevallása szerint a mai napig hagyományos, képcsöves képernyőt használ. Ez főleg az idősebb, diplomával nem rendelkező kitöltőkre igaz, vagyis valószínűsíthetően főként anyagi okok állnak a háttérben.

Felbontás tekintetében a válaszadók több mint harmadának, pontosan 36 százalékának Full HD televíziója van, ezt követik 27 százalékos aránnyal a 4K televíziók, majd a HD, vagy ennél kisebb felbontás kategóriája. A 4K televíziók tulajdonosai főleg férfiak – több mint kétszer annyi férfinak van ilyen felbontású tévéje, mint nőnek. A tipikus 4K tévétulajdonos 40-49 éves, diplomás férfi. Érdekesség, hogy a válaszadók 18 százaléka egyáltalán nem tudja, milyen felbontású a televíziója. Köztük több mint kétszer annyi a nő, mint a férfi, és e válaszadók 36 százaléka 16-19 év közötti.

Streamelés és YouTube-ozás a tévén

Az LG felmérésének eredményei szerint hazánkban a tévénket továbbra is elsősorban tévéműsorok nézésére használjuk, a streamingplatformok és a YouTube használata még kevésbé jellemző. Kedvelt funkciók még a telefon képernyőjének kivetítése, a sportközvetítések nézése és a játék is. Egyéb applikációkat (TikTok, online játékok, böngészés) kevésbé használnak a tévétulajdonosok a készülékeiken.

A tévéműsorok a nők, míg a streamelés és YouTube-ozás a férfiak körében népszerűbb. Szintén a férfiak körében gyakoribb a játszás és a sportközvetítések nézése. A kutatás adataiból az is kiderül, hogy minél idősebb valaki, annál inkább néz tévéműsorokat. Míg az 50-59 éves korosztályban ez az arány 77, a 16-19 éves korosztályban már csak 32 százalék. A streamelés a 20-29 éves korosztályban a legnépszerűbb, az 50-59 éves korosztályban pedig a legkevésbé népszerű – hasonlóan a YouTube-ozáshoz és a játékokhoz.

Ilyen tévét vennénk, ha bármit megtehetnénk

Ha anyagi korlátok nélkül választhatnának tévét, a legtöbben – a válaszadók közel negyede – 77-100” közötti képernyőméretű kijelzőt választana, és a falra szerelné azt. A második legnépszerűbb képernyőméret az 50-65 hüvelykes, miközben a magyarok 18 százaléka akár száz hüvelykesnél nagyobb tévét is választana, ha nem lennének anyagi korlátai. Minden tizedik válaszoló saját moziszobát alakítana ki, ha megtehetné.

Erre számíthatunk a fociláz idején

Az LG tapasztalatai szerint a nagy sportesemények időszakában jelentősen fellendül a kereslet a nagyméretű és kiemelkedő képmegjelenítésű televíziók iránt. „Arra számítunk, hogy most egyrészt a prémium kategória felé tolódik el a piac, így előtérbe kerülnek az OLED televíziók, másrészt a nagyméretű, legalább 65 collos képátlójú készülékek iránt mutatkozhat a legnagyobb kereslet. Az elmúlt esztendőhöz képest az OLED tévék terén mintegy húsz százalékos keresletnövekedést várunk, összességében pedig a mostani futballszezon lendületbe hozhatja az idei évet viszonylag gyengén kezdő hazai televíziópiac egészét” – mondta Török Tamás, az LG hazai szórakoztató elektronikai értékesítési vezetője.

„A vásárlók ilyenkor a lehető legjobb sportközvetítési élményt keresik nem csak saját maguk, de a meghívni tervezett baráti társaság számára is. A sportközvetítésekhez ideális kijelző legfőbb jellemzői a széles betekintési szög, a villódzás- és szakadozásmentes kép, az alacsony válaszidő és a minél nagyobb felbontás. Az LG tévék sportnézéshez való optimalizálása is könnyen megvalósítható a beállításoknál található SPORT üzemmód kiválasztásával. Így a televízió úgy konfigurálja a képi és hang beállításokat, hogy az a lehető legnagyobb élményt nyújtsa. Hasznos kiegészítő az LG készülékek operációs rendszerébe, a WebOS-be épített ún. Sportriasztás funkció, ami amellett, hogy értesítést jelenít meg, ha hamarosan egy mérkőzés kezdődik, naprakészen mutatja az összes friss sporthírt és a kedvenc csapatokra vonatkozó információkat is” — tette hozzá az értékesítési vezető.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IOS-ra és Androidra is letölthető a gondosóra új alkalmazása

hét jún 24 , 2024
Ingyenesen letölthető a gondosóra új alkalmazása, amely mostantól még nagyobb biztonságot nyújt használóinak. A miniszterelnök főtanácsadója, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztosa, Nyitrai Zsolt azt közölte, hogy az applikációt a gondosóra felhasználói és hozzátartozóik is letölthetik telefonjukra, így értesítést kaphatnak, ha az idős ember veszélybe kerül, továbbá az alkalmazás segítségével […]
Nyitrai Zsolt

És még ez is...