mínuszos.hu

Barnasör, iPad és Galaxy az új brit inflációs kosárban

ZX-81

A jófajta, erős angol és ír dobozos barnasörfélék mellett a kor talán legnagyobb fogyasztási őrületének tárgya, a táblagép is megjelent a kedden ismertetett új brit inflációs kosárban. A brit statisztikai hivatal (ONS), amely rendszeresen hozzáigazítja a fogyasztói árindex meghatározásához használt termékkosarat a brit fogyasztási szokásokhoz, kedden közölte, hogy kivette a kosárból a színes filmek előhívásának és nagyításának költségeit, mivel ilyen szolgáltatást a digitális fényképezőgépek és a kamerával ellátott mobiltelefonok korában gyakorlatilag senki nem vesz már igénybe. Bekerült ugyanakkor az ONS által az inflációs folyamatok feltérképezéséhez figyelembe vett termékek körébe a két legnagyobb táblaszámítógép-gyártó rivális, az Apple és a Samsung világmárkája, az iPad és a Galaxy, tekintettel e termékek egekbe szökő népszerűségére. Ugyancsak először tűntek fel az ONS-kosárban a kombinált szélessávú internet-, telefon- és tv-előfizetési csomagok, mivel szinte mindegyik brit háztartás most már egy csomagban veszi igénybe e szolgáltatásokat. Ezek az előfizetési tételek eddig is szerepeltek az inflációs termékkosárban, de külön-külön. Egyre népszerűbb, így bekerült a kosárba a „stout”, vagyis a jó erős barnasör is, mégpedig dobozos kiszerelésben – közölte az MTI.

Exit mobile version