Bármilyen vonzó is vagy, gyanakodj, ha idegen simul hozzád

campus-fesztivalA Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást – szabadlábon hagyása mellett – K. Bernadettel szemben. Egy debreceni fesztiválon vett részt egy férfi 2016. július 24-én, amikor 3 óra körül odalépett hozzá egy nő. A gyanúsított többször odasimult a sértetthez, aki kelletlenül elutasította a közeledést és elküldte a nőt, ennek ellenére az ügyes zsebes észrevétlenül kivette a férfi zsebéből a mobiltelefonját, majd sietve távozott. Az eset bejelentése után a felkészült rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves K. Bernadettet, akit kihallgattak. A gyanúsított a kérdések és a tények ismertetésének hatására megtört, és beismerő vallomást tett. A rendőrség a hajdúböszörményi lakossal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az ügyészség részére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Itt a Logitech G Pro egér

sze aug 17 , 2016
A Logitech bemutatta legújabb gamer egerét, a Logitech G Pro-t. Az eSport játékosoknak tervezett egér a Logitech által kifejlesztett legpontosabb optikai szenzorral, egy fém, rugós feszítő-visszalökő rendszerrel és beépített memóriával is rendelkezik. Kényelmes kialakítás, könnyű szerkezet és tartósság jellemzi. A Logitech G Pro tervezését profi eSport játékosok segítették. A szerkezet a […]

És még ez is...