Barion: a világ valaha volt legnagyobb vásárlói adatbázisát építenénk fel

Hatmillió euró, csaknem kétmilliárd forint külföldi befektetéshez jut a Barion Payment Zrt. a cseh alapítású Home Credit Group lakossági pénzügyi szolgáltatótól – tájékoztatott a magyar társaság.

A befektető első körben egy kétmillió euró értékű tranzakció révén húsz százalékos részesedéshez jut az online- és mobilfizetési piacon tevékenykedő cégben. A magyar pénzügyi startup eddig két lépcsőben mintegy 150 millió forint befektetésben részesült belföldi üzleti angyaloktól. Kiss Sándor, a Barion társalapítója és vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szolgáltatásukat több mint 2600 webáruház használja. Az indulás óta eltelt két év alatt több mint 700 ezer ügyfél fizetett már a cég rendszerén keresztül, több milliárd forintos éves forgalmat lebonyolítva. A vezérigazgató arra is kitért: a pénzt a befektetőtől arra kapta a cég, hogy bebizonyítsák, nemzetközi szinten megismételhetők a magyarországi eredmények. A vállalkozás Kiss szerint a fizetési szolgáltatások piacán nem a tranzakciós díjakból kíván megélni, hanem a vásárlások során begyűjtött adatvagyon felhasználásából, ami egy „data business”. A cég a világ valaha volt legnagyobb vásárlói adatbázisát szeretné felépíteni – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Minden patika csatlakozott az elektronikus szolgáltatási térhez

szo dec 16 , 2017
A pénteki határidőre minden gyógyszertár csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Mint mondta, a XXI. századi színvonalú, mindenkinek az egészségügyi adatait tároló rendszer november elsején „csendesen és különösebb fennakadás nélkül” indult el, és ezzel „a mesterséges intelligenciát is […]

És még ez is...