Baranyába betört a XXI. század

Az agrárágazat egyik speciális térképi és térinformációs rendszerének köszönhetően műholdas távellenőrzések segítik a Baranya Megyei Kormányhivatal agrárügyi szakembereinek munkáját is. A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) az uniós és nemzeti forrásból finanszírozott mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások speciális térképi és térinformációs rendszere, amelynek frissítése folyamatos. A MePAR aktualizálása, fejlesztése, a földterületeken bekövetkező változások pontos nyilvántartása azért is lényeges, mert a földterületekhez kapcsolódó európai uniós támogatások igénylése során kizárólag ennek a programnak az adatait lehet használni.

A gazdálkodók a támogatási kérelmük összeállításakor a MePAR-ban elérhető elektronikus térképek segítségével tudják azonosítani az általuk hasznosított mezőgazdasági táblákat. Emellett a MePAR az agrártámogatásokat elbíráló szakembereket is segíti azáltal, hogy a támogatási kérelmek megalapozottsága helyszíni ellenőrzés nélkül, távellenőrzéssel is megállapítható. Mint azt Horváth Zoltán kormánymegbízott elmondta, az idei évben Baranya megyében az agrártámogatások kapcsán szükséges helyszíni ellenőrzések mintegy háromnegyedét a színskálát használó, speciális műholdas rendszer váltja ki, így a kormányhivatali munkatársaknak jóval kevesebb táblát, parcellát kell személyesen felkeresni, ami egyszerűbbé, gyorsabbá teszi a munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Trumpleráj: az elnök szerint a közösségi média diszkriminatív

ked aug 21 , 2018
ShareTweetPinShareDonald Trump szombaton több Twitter-bejegyzésben is a közösségi média szerinte diszkriminatív, a jobboldalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát bírálta. (Érted! Épp egy közösségi médiumban. A -szerk- megj.) Az elnök nemtetszését fejezte ki jobboldali vagy jobboldalinak tartott személyiségek egyes platformokon történt felfüggesztését, kitiltását. Nem nevezte meg ugyan, hogy kire vagy kikre gondolt, de […]
Donald Trump

És még ez is...