Balogh Petya a tőzsdére megy

Balogh (Petya) PéterA Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) keresztül teremtené meg a startup-finanszírozás lehetőségét a magántőke számára a STRT Holding – jelentette be Balogh (Petya) Péter ügyvezető, többségi tulajdonos.

A tavaly alapított cég régiós szinten is vezető szerepre tör a kezdő vállalkozások támogatásában – közölte. A STRT-hoz eddig csaknem harminc befektető társult körülbelül 350 millió forinttal. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felügyeletével hamarosan újabb zártkörű tőkebevonás kezdődik, intézményi és magánbefektetők részvételére számítanak. Nyáron már a BÉT Xtend piacán folytatódhat a cég története, 2024-ben pedig a BÉT standard kategóriájába jutva terveznek újabb kibocsátást.

Balogh szerint a startup-finanszírozásnak ma még nincs igazán jól működő rendszere Magyarországon. A kezdő vállalkozások tőke, tudás, tapasztalat, partnerségek és piacismeret nélkül nehezen maradhatnak fönn a piaci versenyben, noha a sikerük erősítené a gazdaságot, a társadalom megtartó és értékteremtő képességét – indokolta a cég megalapítását. A STRT abban segítene, hogy magyar és régiós startup vállalkozások a mostaninál jóval nagyobb arányban váljanak sikeressé a nemzetközi piacon, és akár globális cégek fejlődjenek ki belőlük. Ehhez nem csak anyagi támogatást, hanem tudásprogramot és mentorálást is biztosítanak számukra.

Terveik szerint idén húsz-harminc, jövőre már ötven, ezt követően évi száz-kétszáz befektetésük lehet, így tíz éven belül csaknem ezer aktív befektetés tartozhat a portfóliójukba. Ennél többet világszerte talán egy tucat befektetési társaság tud felmutatni. Hosszabb távon, 15 év alatt a holding értéke elérheti az egymilliárd eurót — közölték. (De miért csak egymilliárd eurót? Miért nem 20, 30… 100 milliárdot? A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IT Akadémiát indít a BME VIK és a Qualysoft

pén márc 10 , 2023
ShareTweetPinShareA Qualysoft Csoport magyarországi tagvállalata és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara (BME VIK) együttműködésének köszönhetően március 8-án elindul a Qualysoft Akadémia. A május 10-ig tartó előadássorozat tízrészes. A szakmai program keretében a hallgatók megismerkednek az iparban jelenleg is használt verziókezelő rendszerekkel, folyamatintegrációs (continuous integration) megoldásokkal, […]
Hasznics Milán

És még ez is...