mínuszos.hu

Balczó a Magyar Posta élén

Balczó BarnabásA gazdaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást javasolja a Magyar Posta vezetőjének.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Balczót jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta igazgatósága számára, hogy a jelöltet nevezze ki új elnök-vezérigazgatónak. Az új vezető közigazgatási tapasztalata mellett az MFB Invest Zrt. vezérigazgatójaként számottevő piaci gyakorlattal bír, továbbá 2016 óta a Posta felügyelőbizottságának elnökeként jelentős ismeretekkel rendelkezik a társaság működéséről. A miniszter az új vezérigazgatótól elvárja, hogy tegye fenntarthatóvá és teljesen újítsa meg a társaság belső működését annak érdekében, hogy a Magyar Posta, mint az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalata megfeleljen a XXI. század elvárásainak. Ennek értelmében a Postának ügyfélközpontú, versenyképes, digitális és szolgáltató szemléletű, modern állami vállalattá kell válnia – tette hozzá közleményében a miniszter.

Balczó Barnabás – az öttusa-történelem egyik, ha nem a legnagyobb egyénisége, az olimpiai bajnok Balczó András fia.


Exit mobile version