mínuszos.hu

Bajban a pc-gyártók

ChromebookA Gartner amerikai elemző cég előzetes adatai szerint az első negyedévben a személyi számítógépek (pc-k) globális eladása 6,8 százalékkal 77,9 millióra csökkent éves összevetésben. A visszaesést nagyrészt a Chromebook laptopok iránti kereslet csökkenése okozta, miután 2020-ban és 2021 elején meredeken emelkedtek az eladások amiatt, hogy ilyen eszközöket szereztek be az amerikai iskolák. A Chromebookok nélkül a globális pc-piac 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben.

A világ három vezető pc-gyártójának sorrendje nem változott: az első helyet továbbra is a kínai Lenovo foglalja el 23,8 százalékos piaci részesedéssel, a másodikat pedig az amerikai HP Inc. 20,4 százalékos részesedéssel annak ellenére, hogy a két cégnek jelentősebben visszaesett az értékesítése. A harmadik helyen 17,7 százalékos piaci részesedéssel továbbra is a Dell áll, amely épp ellenkezőleg, növelte az eladásait. Megtartotta negyedik helyét az Apple Inc. kilenc százalékos piaci részesedéssel, míg a tajvani ASUS az ötödik helyre jött fel a hatodikról, 7,2 százalékos piaci részesedéssel.


 

Exit mobile version