Ázsiáé a mobilgyártás

 

Az ázsiai gyártók dominálnak az idei barcelonai mobil világkiállításon, előtérbe kerültek a táblagépek és a mobil fizetési rendszerek – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. A kínai, koreai készülékgyártók funkcionalitásban, dizájnban és mennyiségben egyaránt nagy kínálatot vonultattak fel a 2013-as Mobile World Congressen, míg a hagyományos nyugati gyártók kevesebb újdonságot mutattak be – összegezte Mattheisen a kiállításon szerzett tapasztalatait. A Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom egyebek közt arról számolt be, hogy megkezdi az új Mozilla operációs rendszerrel működő okostelefon értékesítését. Bejelentette továbbá azt is, hogy a Lengyelországban tavaly ősszel elindított mobil pénztárca rendszert (MyWallet) 2013-ban további európai országokban, köztük Magyarországon is be kívánja vezetni — számolt be az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A G’Roby bizik a növekedésben

hét márc 4 , 2013
  A G’Roby szupermarket-hálózat legalább 10 százalékos forgalomnövekedésre számít idén, miután 2012-ben 7 százalékkal, 1,4 milliárd forintra növelte online forgalmát – mondta Nagy Sándor, a G’Roby ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Nagy kiemelte: a G’Roby szupermarket hálózat 1992-ben kezdte meg működését Budapesten a II. kerületben, online áruházuk pedig 2000 márciusában indult. […]

Friss, ropogós