Az USA nem tűri a kínai propagandát

Washington diplomáciai képviseletté nyilvánította az Egyesült Államokban dolgozó öt kínai médiumot – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.

„Ez az amerikai székhelyű öt vállalat nem független hírszolgáltató, valójában a (kínai) kormány ellenőrzése alatt áll” – állapította meg a külügyminisztérium egyik szóvivője. A döntés a Hszinhua (Új Kína) állami hírügynökségre, a China Radio Internationalre, a China Global Television Networkre (CGTN) és a China Daily, valamint a People’s Daily című napilap két amerikai terjesztőjére vonatkozik. Ezentúl be kell jegyeztetniük az igazságügyi minisztériumnál az Amerikában foglalkoztatott munkatársaik nevét – beleértve az ottani állampolgárokat is -, valamint nyilatkozatot kell tenniük egyesült államokbeli anyagi javaikról. Újabb ingatlanok megvásárlásához pedig engedélyt kell kérniük a minisztériumtól. Az amerikai hatóságok nem korlátozzák a médiumok munkáját, riportkészítését vagy hozzáférésüket adatokhoz, oktatással vagy kutatással foglalkozó intézményekhez, hanem külképviseletekként kezelik őket, de diplomáciai mentesség nélkül. Az amerikai döntést az elemzők úgy értékelték, mint a Trump-kormányzat újabb lépését az egyik külügyi tisztségviselő által „agresszívnak” minősített Kína féken tartására. Washington ugyanis amiatt aggódik, hogy Kína növekvő befolyásra tesz szert az Egyesült Államokban, és kiterjeszti hírszerzői tevékenységét is tudományos és technológiai titkok megszerzése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bő egymilliárddal támogatta meg a Logiscoolt az Euroventures

csü márc 5 , 2020
ShareTweetPinShareA Logiscool programozó iskola 3,5 millió euró – azaz mintegy 1,2 milliárd forint – befektetést kapott, a fő befektető az Euroventures kockázati tőkealap-kezelőtől. A közlemény szerint az Euroventures és Szőke Márton kockázati tőkebefektető által most folyósított összeg nagy lendületet ad a további növekedéshez, biztosítja a csapat sokirányú fejlesztését, bővítését. A […]

És még ez is...