Az „Uber-hatástól” rettegnek a topmenedzserek

Bridget-van-KralingenA váratlanul feltűnő, a hagyományos iparágon kívülről érkező szereplők és az általuk okozott zavarok jelentik ma az egyik legfontosabb üzleti kockázatot a vállalati felsővezetők szerint – derül ki az IBM kutatásából. Az Uberhez vagy éppen az Airbnb-hez hasonló, megosztáson alapuló gazdasági szereplők teremtette versenyhelyzetben a legnagyobb cégek vezetői új kihívásokkal szembesülnek. A változás jelentőségét mutatja, hogy idén a két évvel ezelőttinél jó negyedével több megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy saját hagyományos iparágán kívülről kell kihívókra számítania: két éve 43, idén azonban már 54 százalékuk vélte így. „A versenyképesség szempontjából a cégeknek olyan új kihívásokat kell figyelembe venniük, amelyek többsége csak akkor válik láthatóvá, amikor már túl késő tenni ellenük” – véli Bridget van Kralingen, az IBM Business Services alelnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.