Az okoseszközök drága bébiszitterekké válhatnak

A hosszú nyári napok során könnyű lekötni a gyerekek figyelmét egy táblagéppel vagy okostelefonnal, vagyis elektronikus bébiszitterrel. Ellenőrzés és megfelelő biztonsági beállítások nélkül azonban a kicsik rövid idő alatt akár több százezer forintot is elkölthetnek virtuális játékokra.

A G DATA figyelmeztetése szerint mindennapos esetnek számít, hogy a felügyelet nélkül tabletező gyerekek kisebb-nagyobb összegeket költenek a szülők bankkártyájáról különböző virtuális termékekre, például a játékok kiegészítőinek megvásárlására. Kiugró esetek is történnek, egy gyermek 2015 karácsonyán például közel 1,6 millió forintot költött a Jurassic Park játékban különböző dinoszauruszokra. Miután a sajtó nyilvánosságához fordultak, az Apple ebben az esetben megtérítette a szülőknek a keletkezett kárt – noha nem lett volna köteles. Az üzleti modell közismert: maga a játék fizetés nélkül letölthető, freemium-nak nevezik. Ha azonban újabb karaktert szeretnénk vásárolni, vagy gyorsabban szeretnénk előrehaladni a játékmenetben, akkor a zsebünkbe kell nyúlni. És néha elég mélyen.

Egy 2016-os német felmérés eredményei szerint a 6‒13 éves gyermekek negyede naponta vagy szinte naponta játszik okostelefonon, 29 százalékuk pedig hetente többször. Ez elég nyomós érv arra, hogy a szülők közelebbről is megvizsgálják, milyen alkalmazással és hogyan játszanak a gyerekeik. Amikor a Google Play vagy Apple App Store áruházakból vásárolunk, vagy csak letöltünk egy ingyenes játékot, akkor meg kell adnunk egy érvényes bankkártya adatait is. Tanulva a korábbi esetekből, az Apple App Store-ja alapból úgy van beállítva, hogy a vásárlásokhoz és alkalmazásokon belüli vásárlásokhoz mindig kérjen jelszót. Ezen azonban – felelőtlenül – könnyíteni tudunk, ha beállítjuk, hogy a jelszó megadása után az áruház 15 percig ne kérje azt újra. Ha az eszköz nem kéri a jelszót, de már eltárolta a bankkártya adatait, a gyerek könnyen vásárolhat újabb játékokat vagy játékkiegészítőket anélkül, hogy a következményekkel tisztában lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Kaspersky tételesen cáfolta az ellene felhozott amerikai vádakat

hét júl 17 , 2017
Az orosz Kaspersky Lab kiberbiztonsági cég tételesen próbálta cáfolni azokat a vádakat, amelyeket a Bloomberg hírügynökség cikke hozott fel ellene az amerikai kormányzati beszerzéseket bonyolító GSA egyes Kaspersky termékekre elrendelt tilalmának indoklásaként. Aamerikai sajtójelentések szerint a kormányzati beszerzéseket bonyolító Általános Szolgáltatások Adminisztrációja (GSA) „az Egyesült Államok kormányzata számítógépes rendszereinek és […]

És még ez is...