Az NSA az amerikai telefonforgalom harmadát sem képes megfigyelni

nsaxKevesebb mint 30 százalékát képes összegyűjteni az amerikaiak telefonos kommunikációjára vonatkozó adatoknak a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – közölte a The Washington Post. Ennek oka, hogy a jelhírszerzésre szakosodott szolgálat nem képes lépést tartani a mobiltelefonok forgalmának robbanásszerű növekedésével. A lap jelenlegi és volt hivatalos személyekre hivatkozó beszámolója komoly kérdéseket vet fel a titkos adatgyűjtés hatékonyságával kapcsolatban, amely a közhiedelemmel ellentétben korántsem terjed ki minden háztartásra. Igaz, az NSA adatmegfigyelése – amely a kommunikáció tartalmára nem vonatkozik – 2006-ban még szinte minden amerikai telefonra kiterjedt, ám ez az arány mára 20 és 30 százalék közé csökkent. A lap szerint a kormányzat megpróbál lépéseket tenni annak érdekében, hogy a metaadatok megfigyelésének hatékonysága ismét elérje a korábbi szintet. Az NSA arra törekszik, hogy a jövőben a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) végzése alapján – például az internetes szolgáltatókhoz hasonlóan – a mobiltelefon-társaságok is hozzáférhetővé tegyék az adataikat az amerikai hírszerzés számára — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új 10-bites monitor a Toshibától

ked febr 11 , 2014
A Toshiba Europe GmbH bejelentette a 32 hüvelykes (80 cm) képátlójú, TUM-32PRO1 típusjelű Ultra HD (UHD) monitorát. A többféle megjelenítési üzemmód és a nagy betekintési szögű 4K-s panel révén a monitor kiválóan alkalmas fényképek és videók szerkesztéséhez, illetve tervezési feladatokhoz is. A TUM-32PRO1 az ipari szabványnak tekinthető Adobe RGB színskála […]
televízió

És még ez is...