Az NSA 35 vezető külföldi politikus telefonjait hallgatta le

Harmincöt vezető külföldi politikus telefonhívásait hallgatta le az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian. A lap által megszellőztetett újabb bizalmas iratok alapján azt írta, hogy Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának lehallgatása nem volt elszigetelt jelenség, sőt a most ismertetett újabb NSA-leirat tanúsága szerint a szolgálat “rutinszerűen” figyeli külföldi vezető politikusok telefonjait. A brit lap által közölt, 2006 októberében kelt dokumentum szerint az NSA “fogyasztói” – vagyis az amerikai kormányszervek, és olyan kormányilletékesek, akik megfordulnak külföldi politikusok társaságában – segíthetnék az ügynökség hírszerzési igazgatóságát “célba vehető” telefonszámok megszerzésében. A leirat szerint például egy meg nem nevezett amerikai hivatalos személyiség nem sokkal a dokumentum kelte előtt 35 vezető politikus összesen kétszáz telefonszámát adta át az NSA-nek. Jóllehet ezek többsége valószínűleg nyíltan hozzáférhető forrásokból is beszerezhető, 43 telefonszám azonban addig ismeretlen volt az NSA számára – áll a bizalmas belső leiratban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.