mínuszos.hu

E-jegyrendszer: az NNI szerint nem történt bűncselekmény

BKK e-jegyrendszerA Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűncselekmény hiányában megszüntette az e-jegyrendszer ügyében indított nyomozást és lezárta az ügyet — írja az MTI.

Az egyik törpepárt 2019 őszén tett feljelentést, mert Budapest akkori „városvezetése kilenc milliárd forintot herdált el”. A Tarlós István volt főpolgármester által vezetett fővárosi önkormányzat és a Vitézy Dávid által irányított Budapesti Közlekedési Központ (BKK) „közös pénzégetése nyomán” egy vállalkozó úgy jutott hozzá ezekhez a közpénzmilliárdokhoz, hogy Budapestnek soha nem volt működő e-jegyrendszere – tette hozzá a törpepárt vezetője. A jelenleg legnagyobb ellenzéki párt főpolgármester-helyettese azt mondta, hogy egy demokratikusan működő országban, ahol független az igazságszolgáltatás, ennek az ügynek a legenyhébb esetben is hűtlen kezelésnek kellene lennie. Szavai szerint ha bekövetkezik a kormányváltás, akkor a legfőbb ügyésznek bíróság előtt kell majd felelnie az eltussolt korrupciós ügyekért, ahogy a volt főpolgármester és a BKK akkori vezetője sem alhat nyugodtan.

Exit mobile version