Az MSZTE tovább támadja a Szabadalmi Hivatalt

harcPéldátlan visszaélésekre utaló jeleket talált a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület (MSZTE) egyesület a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH), amelyek további vizsgálata a bűnüldöző szervek feladata. A hivatal a hibák elismerése helyett azokat először elhallgatta, majd hackereket próbált bűnbaknak megtenni, utána a közérdekű bejelentőt akarta bajba keverni. Tehette, mert a vizsgálatot éppen a hibáért felelős elnök vezette. Senkitől sem várható el, hogy saját mulasztását feltárja fel — áll az MSZTE közleményében. A napokban a hivatal sajtótájékoztatóján, ha érintőlegesen is, de szó volt az egyesület támadásáról. Ekkor Az SZTNH vezetője ismételten megerősített, hogy azonosították a visszaéléssel potenciálisan érintett szabadalmi bejelentéseket, megtették a szükséges hatósági bejelentéseket, felmérték a lehetséges következményeket és világossá tették, hogy a bejelentők oltalomszerzési igénye nem csorbulhatott.

Az MSZTE „követelései”
– Közjegyző előtt felvett bizonyítékok igazolják, és utóbb az SZTNH is elismerte, hogy a szabadalmi bejelentések titkos anyagát intranetje helyett a beérkezésük utáni napon, a nyilvános iratokkal közös adatbázisba vitte fel.
– Igazságügyi szakértői vélemény szerint az adatbázis könnyen hozzáférhető volt, nem felelt meg az elvárható követelményeknek.
– Tekintve, hogy a jog szerint a titkos iratok tartós hozzáférhetővé tétele azonos azok nyilvánosságra jutásával és külföldiek számára való birtokba vehetőségével, a Hivatal kárveszélynek tette ki a fejlesztőket.
– Növelte a kockázatot, hogy az adatbázist nem esküt tett közalkalmazottak, hanem alvállalkozók kezelhették. A Hivatal elmulasztott tőlük riportokat rendelni az adatokhoz való hozzáférésről.
– Saját szabályzatát is megszegve a Hivatal, az előtt vitte be a nyitott adatbázisba az érzékeny adatokat, mielőtt a HM a 141/2008 K.r. szerint elbírálhatta volna azok államtitokká való minősítését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az NSA az amerikai telefonforgalom harmadát sem képes megfigyelni

ked febr 11 , 2014
Kevesebb mint 30 százalékát képes összegyűjteni az amerikaiak telefonos kommunikációjára vonatkozó adatoknak a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – közölte a The Washington Post. Ennek oka, hogy a jelhírszerzésre szakosodott szolgálat nem képes lépést tartani a mobiltelefonok forgalmának robbanásszerű növekedésével. A lap jelenlegi és volt hivatalos személyekre hivatkozó beszámolója komoly kérdéseket vet […]

És még ez is...