Az LLP Dynamics magyarországi irodája januárban csatlakozott Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségéhez (IVSZ). Az LLP célja, hogy a Szövetség tagjaként részt vegyen az ICT iparág fejlesztésében, a piacbővítés elősegítésében és elősegítse a hazai digitális ipar és információs társadalom fejlődését. „Büszkék vagyunk arra, hogy tagságunkkal részt vállalhatunk információs társadalom stratégiai irányvonalainak kialakításában. Majd’ 20 éves piaci jelenlétünkkel az üzleti informatikai, kiváltképp a vállalatirányítási rendszerek bevezetéseterületén számos tapasztalattal tudunk hozzájárulni a Szövetség működéséhez” – mondta Czermák András az LLP Dynamics Hungary ügyvezető igazgatója. A cég közleménye szerint az LLP Dynamics a Közép-Kelet Európai régió legnagyobb Microsoft Dynamics bevezető partnere.
Next Post
Jelentős változások az elektronikus aláírás szabályaiban
ked febr 21 , 2012
2012. április 1-től jelentősen változnak az elektronikus aláírásra vonatkozó egyes jogszabályok. A 2011. évi CLXXIV törvény többek között az elektronikus aláírásról szóló törvényt, a polgári perrendtartásról szóló törvényt és a közigazgatási eljárásrendről szóló törvényt is módosította. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint -más változások mellett- megjelenik egy új biztonsági szint, a […]

És még ez is...
-
2023. augusztus 10.
Mérgező a Twitter: megszünteti legtöbb fiókját az ABC
-
2016. július 11.
A Canon is rendes: támogatja a balatoni életmentést
-
2014. december 17.
Tár.hely: töltsd fel a munkáidat!
-
2013. július 23.
IFS: durva licencbevétel-növekedés
-
2014. február 7.
A hajléktalanok érdekeit szolgálja az e-nyilvántartás