Az LG megkezdi az OLED TV forgalmazását

 

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy forgalomba hozza a 138 cm-es (55”) WRGB OLED TV-jét. Az 55EM9700 januártól előrendelhető Dél-Koreában és várhatóan a következő hónaptól kezdik el a szállítását. A nyugat-európai bevezetést követően Magyarországon valószínűleg az év második felében válik elérhetővé a készülék. Az LG clja, hogy megszerezze a vezető szerepet az OLED televíziók szegmensében. A DisplaySearch előrejelzése szerint 2016-ig a világon 7,2 millió OLED TV-t fognak értékesíteni. Dél-Koreában január 3-án több mint 1400 LG üzletben kezdték meg a rendelések felvételét, készülékenként mintegy 11 millió vonért (körülbelül 10 000 dollár), a szállítás pedig február első hetében kezdődik. „Az OLED TV jóval több, mint a televíziós képernyőtechnológia egy újabb fejlesztési fejezete. A színes TV 60 évvel ezelőtti megjelenése óta nem lehettünk tanúi ekkora jelentőségű áttörésnek” – nyilatkozta Havis Kwon, az LG Home Entertainment Company elnök-vezérigazgatója. Az LG 4 milliméter vékony és 10 kg-nál is könnyebb OLED TV-je háttérmegvilágítás nélkül állítja elő a képet, így gyakorlatilag reakcióidő nélkül tudja megjeleníteni a mozgóképeket. A 138 cm-es OLED TV végtelen kontrasztarányt is biztosít, amely a környezet fényerejétől és a látószögtől függetlenül gondoskodik az optimális kontrasztról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IBM: napi 17,7 szabadalom

pén jan 18 , 2013
ShareTweetPinShare  Az IBM bejelentette, hogy rekordszámú, 6478 darab találmányra kapott szabadalmi oltalmat 2012-ben, ezzel ismét első helyen végzett az Egyesült Államokban bejegyzett találmányokat összesítő listán. A szabadalmak jelentős átrendeződéshez járulhatnak hozzá a számítástechnikában, segítve az átlépést a kognitív rendszerek korszakába. Az IBM sorozatban huszadszor végzett az Egyesült Államok éves szabadalomlistájának […]
ZX-81

És még ez is...