Az Invitel kínálatában is elérhető a Digitális Jólét Alapcsomag

Augusztus 22-én a Digitális Jólét Program részéről Krahl Eszter, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója megállapodást írt alá a Digitális Jólét Alapcsomag védjegyének használatáról, így mostantól az Invitelnél is elérhető a kedvező árú internetszolgáltatás.

A Digitális Jólét Alapcsomag kedvezményes szolgáltatást kínál azoknak, akik alacsony havidíjú vezetékes internet szolgáltatást szeretnének otthonukba, azonban anyagi helyzetük miatt eddig erre nem volt lehetőségük. A csomag bevezetésével mostantól az Invitelnél is még többen érhetik el a digitális világ nyújtotta előnyöket. Az Invitel Digitális Jólét Alapcsomagja a cégnél azonos tartalommal elérhető internetcsomagnál húsz százalékkal kerül kevesebbe a megállapodásban meghatározott 15 százalékos minimumhatár helyett. Az Invitel ezzel is arra szeretné ösztönözni a háztartásokat, hogy minél többen éljenek a programhoz való csatlakozás lehetőségével.

A Digitális Jólét Alapcsomag bevezetésével az Invitel célja, hogy támogassa az internet terjedését. A távközlési cég törekszik arra, hogy minél több felhasználót juttasson hozzá jó minőségű internetszolgáltatáshoz – az elmúlt négy évben szolgáltatási területén megduplázta a gyors internettel ellátott otthonok számát. Az Invitel emellett a Szupergyors Internet Program keretében tavaly ősszel átadta az ország első, megvalósult fejlesztését Óföldeákon, majd 2017-ben folytatva a sort, Öcs községben is elkészült a modern internethálózat és Szegeden is elindultak az átadások. Az Invitel eddigi fejlesztései mellett a következő egy évben közel kétszázezer háztartás számára teszi elérhetővé a nagy sávszélességű internetszolgáltatást. A kiépítés költségének egy része európai uniós és kormányzati támogatásból, másik része pedig saját erőforrásból valósul meg.

„Az Invitel minden lehetőséget megragad szolgáltatásai fejlesztésére. Számunkra azonban nem csak a technológiai modernizáció a fontos. Célunk, hogy támogatást nyújtsunk ahhoz, hogy minél többen ki tudják használni a nagysebességű internet által nyújtott előnyöket. Oktatási programokat dolgozunk ki, hogy tudjunk segíteni. Örömmel csatlakoztunk a Digitális Jólét Programhoz, mert hiszünk abban, hogy a digitalizáció hosszú távon hozzájárul a lakosság életminőségének javulásához, a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, végső soron a teljes magyar gazdaság fejlődéséhez” – fogalmazott Blunck.

Az Invitel szerint a Digitális Jólét Program egyik legfontosabb eleme az oktatás. A felhasználók igénylik az újdonságok alapoktól induló bemutatását, és az olyan hasznos, praktikus információkat, amelyekkel bővíthetik az ismereteiket. A távközlési cég ezért Edukációs Programja keretében képzéseket tart diákoknak és felnőtteknek egyaránt, valamint tájékoztató anyagokkal támogatja a digitális fejlődést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hivatalos: az ügyészség szerint sem gyanúsított a BKK hekkere

sze aug 23 , 2017
ShareTweetPinShareMár nem gyanúsítja az „etikus hekkert” az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével – közölte a főügyészség szóvivője, Szilágyi László. Ugyan a nyomozás még folyik, ám a kisvárdai férfi már nem gyanúsítottja az ügynek. A főügyészség megállapította, hogy a cselekménye – azaz, hogy a sértett jegyértékesítési […]
buszjegy

És még ez is...