Az internet miatt olvasunk kevesebbet

konyvxNapjainkban a felnőtt internetezők többsége saját bevallása szerint kevesebbet olvas könyvet, mint öt évvel ezelőtt. A könyvolvasással töltött idő csökkenésének megállításában vagy akár növelésében az e-könyveknek vitathatatlan szerepük lehet a jövőben – derül ki az eNETMagyar Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely a könyvolvasási szokásokkal és az e-könyvekhez való hozzáállással foglalkozik. A többség, mintegy 57 százalék saját bevallása szerint kevesebbet olvas most, mint tette azt öt évvel ezelőtt. Négy emberből hárman a kevesebb rendelkezésre álló idővel magyarázták mindezt, ugyanakkor az időtényező mellett a könyvek ára is fokozott szerepet játszott az olvasási szokások alakulásában: minden harmadik ember (34 százalék) drágállja a könyvek mai árát. A felnőtt internetezők 16 százaléka mostanában inkább rövidebb terjedelmű szövegeket olvas, mintsem könyveket, ami feltehetően leginkább a számítógép– és az internethasználat elterjedésének, valamint az emiatt végbemenő információ-fogyasztási szokások megváltozásának köszönhető. A látásromlás, a gyermekvállalás miatt lecsökkenő szabadidő, a tankönyvek miatt jellemzően több olvasást igénylő tanulmányok befejezése és az érdeklődést felkeltő könyvek hiánya is felmerült az olvasási szokásokat negatívan befolyásoló tényezőként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.