Az internet lett a legfőbb vásárlási tanácsadó

 

Míg a kiskereskedők számos újszerű megoldással próbálják vonzóvá tenni az üzletekben történő vásárlást, az esetek többségében az internetről származó digitális tartalom gyakorolja a legnagyobb befolyást a vásárlók döntéseire, derül ki a Cisco vásárlói szokásokat felmérő kutatásból. E szerint a vásárlók nagy többsége, 85 százaléka a digitális tartalmakhoz az üzletekben elhelyezett infopultokon, terminálokon szeretne hozzáférni, egyharmaduk pedig mobileszközről indított kereséssel hozza meg döntéseit vásárlásával kapcsolatban – ez utóbbi arány tavalyhoz képest húsz százalékkal növekedett. A Cisco tanulmánya számos javaslatot is megfogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a kiskereskedők hogyan kínálhatnak digitális információkat a vásárlóknak, befolyásolva ezzel a vásárlási hajlandóságot, és így növelve a bevételt. „Mára világossá vált: az emberek egyre inkább a bitek és bájtok világában vásárolnak, a vásárlói magatartások és elvárások formálásában pedig kiemelt szerepet játszanak az interneten fellelhető források. Ahhoz, hogy a nézelődők tényleges vásárlókká váljanak, a kiskereskedőknek ötvözniük kell az online és a fizikai szolgáltatásokat, kielégítve ezzel napjaink digitális vásárlóinak igényeit is olyan személyre szabott, inspiráló vásárlási élményt nyújtva, amely jól illeszkedik rohanó életvitelükbe” – mondta György László a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója.
(A részleteket itt olvashatod el!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Modern szoftver a HungaroControl új irányító központjában

csü febr 28 , 2013
ShareTweetPinShare  Átadták szerdán a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. új központját Budapesten, ahonnan Európa legmodernebb forgalomirányító szoftverével dolgozhatnak a légiforgalmi irányítók. Az összesen 13 milliárd forintos, ANS III elnevezésű beruházás keretében új épületbe költöztek az Igló utcában a légiforgalmi irányítók, és frissítették a MATIAS (Magyar Automated and Integrated Air Traffic […]

És még ez is...