Az informatikusoknak bejött a home office

Home officeA Hays Hungary felméréséből az derült ki, hogy a Magyarországon dolgozó informatikusok több mint fele teljes rugalmasságot, harminc százalékuk pedig heti két-három nap home office-t vár el a munkáltatójától.

A Hays pandémia előtt elvégzett felmérésében a résztvevők harminc százalékának egyáltalán nem volt lehetősége otthonról dolgozni a pandémia előtt. negyedük, pontosabban 24 százalékuk heti egy-két napot maradhatott otthon, 18 százalékuk havonta egy-két napot, teljesen rugalmasan pedig csak 16 százalékuk dolgozhatott otthonról. A maradék 12 százalék a napjainkban sok helyen elterjedt hibrid modellben, heti két-három napot dolgozott távmunkában. A jelenlegi állás viszont egészen más képet mutat. A válaszadók mindössze öt százaléka nem élhet a home office lehetőségével, 89 százalék viszont teljesen rugalmas munkavégzésben dolgozik. A válaszadók 59 százaléka állította, hogy kifejezetten fontos számára a home office lehetősége munkahelyváltás során, 23 százalék pedig „inkább fontosnak” jelölte meg, vagyis nem semleges számára. Összesítve tehát a technológiai szakemberek 82 százaléka tartja fontos szempontnak az otthoni munkavégzést. Arra a kérdésre viszont már jobban megoszlottak a válaszok, hogy mennyire fontos, hogy legyen a munkahelyének irodája, ahova be lehet járni. A kitöltők húsz százaléka számára semleges, harminc százaléknak inkább fontos, és csak 18 százaléknak kifejezetten fontos az irodai bejárás.

A felmérésben résztvevők 55 százaléka a teljesen rugalmas munkavégzésre szavazott, 30 százalék pedig a heti két-három nap otthoni munkát preferálná – amit a Hays Hungary tapasztalatai szerint a legtöbb munkáltató ajánl a piacon. Emellett a válaszadók csupán 11 százaléknak a heti egy vagy kevesebb nap lenne ideális. Az it-szektorban a távoli és hibrid munkavégzés vonatkozásában jelentősen megváltoztak a viszonyok az elmúlt egy-másfél évben. A szakemberek döntő többsége számára nagyon fontossá vált a rugalmasság, különösen munkahelyváltás során. A kérdőívben megkérdezettek harminc százaléka hatékonynak, 46 százaléka kifejezetten hatékonynak tartotta az otthoni munkát. A legfőbb előnyök között az irodai bejárás kihagyását jelölték meg, amivel időt nyerhetnek és kevesebb stresszel indul a napjuk. Sokan koncentráltabban tudnak dolgozni az otthoni csendben, és a háztartási teendők rugalmasabb elvégzését is kifejezett előnyként jegyezték meg.

A Hays felmérésében résztvevők többsége a home office legnagyobb hátrányaként az emberi kapcsolatok hiányát jelölte meg. „Az otthoni munkavégzés számos előnyén túl idővel könnyen csökkenhet az odatartozás érzése, elszigetelődnek a kollégák és az információáramlás is megsínyli a nem hivatalos csatornák eltűnését. Nincsenek kis beszélgetések a liftben, a kávéfőzőnél vagy a dohányzóban. Ezzel párhuzamosan a munka-magánélet határvonala is erősen elmosódhat, ha otthonról dolgozunk. Nem tudjuk az irodából kilépve letenni a munkát és a folyamatos készenlét érzése kiégéshez vezethet. Mindezen együtthatók erősen befolyásolhatják egy vállalat produktivitását és munkaerő-megtartását. Napjainkban a vállalatok és a vezetők legfontosabb feladata a hátrányok minimalizálása lesz” – összegezte Simon Balázs, a Hays Hungary Technology divíziójának vezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

GVH: az egész EU-ban gondok vannak a fogyasztói értékelésekkel

hét febr 14 , 2022
ShareTweetPinShareA kereskedők által alkalmazott értékelési rendszerek nagy része nem tükrözi hitelesen a fogyasztói véleményeket az online térben – állapította meg az európai versenyhatóságok közös vizsgálata, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is részt vett. A nemzeti versenyhatóság keddi közleményében jelezte: a 26 tagállam, valamint Izland és Norvégia összehangolt vizsgálatát koordináló Európai […]
értékelés

És még ez is...