mínuszos.hu

Az FBI az egyetemekkel figyeltetné a Kínából érkező diákokat és kutatókat

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több amerikai egyetemet felkért, hogy figyelje a Kínából érkező diákokat és kutatókat – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

A rádió tudósítása szerint az FBI munkatársai – amerikai hírszerző szervezetek támogatásával – az elmúlt hónapokban tíz jelentős amerikai egyetemet kerestek fel, hogy sürgessék náluk olyan módszerek kidolgozását és bevezetését, amelyekkel biztonságosan megfigyelhetik a Kínából érkező diákokat és vendégkutatókat. A felkeresett egyetemek mindegyike foglalkozik kutatásokkal is. Az FBI tisztségviselői azt is szorgalmazták az oktatási intézményeknél, hogy vizsgálják felül azokat a már folyamatban lévő kutatásaikat is, amelyekben kínai diákok vesznek részt, és amelyeknek eredményei a védelmi iparban felhasználhatóak. „Az FBI munkatársai megkérdezték tőlünk, milyen módszereink vannak annak figyelemmel kísérésére, hogy a Kínából érkező diákok és vendégkutatók mely laboratóriumokban dolgoznak, és milyen jellegű információkhoz juthatnak hozzá” – nyilatkozott az NPR-nak Fred Cate, az indianai egyetem kutatásért felelős rektorhelyettese. Hozzáfűzte: „Nem egyszerűen arról van szó, hogy figyelnünk kell a gyanús tevékenységeket, hanem arról, hogy kifejezetten egyes országok és onnan érkezők kerülnek célkeresztbe”.

A közszolgálati rádió megkeresésére az FBI közleményben válaszolt. Leszögezte: „Rendszeresen kapcsolatban állunk azokkal a közösségekkel, amelyeket szolgálunk. E folyamatos kapcsolattartás részeként szoktunk találkozni különböző csoportokkal, szervezetekkel és egyetemi, tudományos intézményekkel. Az FBI a nemzetbiztonsággal összefüggő feladatainak jegyében találkozott felsőoktatási intézmények vezetőivel is.” Az NPR megjegyezte: az FBI kérései nem kötelező érvényűek. A felkeresett egyetemek vezetői arról tájékoztatták az FBI munkatársait, hogy még nem dolgoztak ki – a már érvényben lévők mellett – új módszereket a megfigyelésre. Márciusban amerikai hírszerzési szakemberek mintegy hetven egyetem és főiskola tisztségviselőit tájékoztatták az intézményeiket is fenyegető veszélyekről, s egyben arra sürgették az intézményvezetőket, hogy erősítsék a kínai kutatók felügyeletét, és utasítsák vissza az olyan kínai cégek felajánlotta kutatási hozzájárulást, finanszírozást, mint például a Huawei telekommunikációs vállalat. Március óta több egyetem – köztük a bostoni műegyetem, a Massachusetts Institute of Technology (MIT), a kaliforniai Stanford Egyetem vagy az Illinois Egyetem – meg is szakította kutatási együttműködését a Huaweijel.

Exit mobile version